Belföld

Botrányos ügyek Orbán új minisztere körül

Oroszi Babett
Oroszi Babett

tényfeltáró újságíró. 2014. 05. 30. 15:00

A parlament egyik leggazdagabb képviselőjeként emlegetett Seszták Miklós a politikai élet azon figurái közé tartozik, akik nem tudnak hibázni. Bár több gyanús ügyben is felmerült a neve, ezek a botrányok nem törték meg karrierjét. Sőt. Most éppen miniszteri posztot kapott Orbán Viktortól.

Seszták Miklósról sokáig csak annyit lehetett tudni, hogy a parlament egyik leggazdagabb képviselője, aki egyébként KDNP-s és ügyvéd. Első botránya 2013-ban robbant ki, ekkor írta meg a Privát Kopó nevű magazin, hogy az NFÜ „Szélessávú körzethálózati fejlesztések” elnevezésű támogatási konstrukciójában a megadott pénzügyi keret 60%-át, azaz csaknem tizenkét és fél milliárd forintot öt vállalkozás kapott meg, melyeket azonos napon, azonos székhelyen, azonos mértékű tőkével alapítottak meg.

Az öt cégből kettőben érdekelt volt az Enternet Invest Zrt., e két vállalkozás összesen 4,8 milliárd forintot kapott. Seszták Miklós 2013. január 15-ig e cég felügyelőbizottságának a tagja volt, és ügyvédként is közreműködött a cég tevékenységében. Emellett az Országgyűlés gazdasági és informatikai bizottságának, valamint közbeszerzési albizottságának is tagja volt.

Seszták Miklós (Seszták Miklós)Fotó: MTI/Kovács Attila

Éppen azelőtt mondott le, hogy beadhatták a pályázatot

Seszták ekkor úgy védekezett, hogy már lemondott fb-tagságáról, a pályázatról is csak a sajtóból értesült. Mint mondta, az utolsó időpont, amikor az EnterNettel kapcsolatban állt, illetve megbeszélésen vett részt 2012 májusa volt. Mivel a pályázatokra 2012. május 14-től lehetett jelentkezni, ezért ez tulajdonképpen azt jelentette, hogy Seszták furcsa módon – néhány napos különbséggel – épp azelőtt szakította meg a céggel a kapcsolatot, mielőtt a társaság érdekeltségei beadhatták a pályázatot.

Pikáns, de a pályázat végül csúfos kudarcot vallott. Az NFÜ 2013 végén 10,3 milliárd forint uniós pályázati támogatást vont vissza a nyertes cégektől, miután azok 9-10 hónapja késtek a szélessávú hálózati fejlesztések megkezdésével.

A pályázatot az EU is problémásnak ítélte, az ügyben az OLAF (az EU csalás elleni hivatala) is vizsgálódott. A 444 cikke szerint a Miniszterelnökség is osztotta az OLAF aggodalmait, Lázár János megköszönte nyomozásukat, és azt ígérte, hogy további vizsgálatok után felelősségre vonják a pályázatról döntő – azóta kirúgott – vezetőket.

Felszámolómutyi

Az NFÜ döntésével egy időben hoztak döntést arról, ki lehet szereplő 2021-ig az évi 4-5 milliárdos piacon. Ligeti Miklós, a Transparency International jogi igazgatója már akkor azt mondta: nem világos, hogy a felszámolói piac újrafelosztására miért van szükség, hiszen ez nem csökkenti a korrupciót, sőt, felvetheti a gyanút, hogy a trafiktörvényhez vagy a földosztáshoz hasonlóan éppen megágyaz neki.

A bírálóbizottság tagjai között ott volt Seszták Miklós, nem is akármilyen poszton: ő volt az elnök. A nyertesekről az Origo közölt először cikket, és a lap azt találta, hogy több olyan cég is van az új szereplők között, amelyek tulajdonosainak állami kötődései vannak, illetve korábban sikerrel szerepeltek a trafikpályázaton.

Ezután a hvg.hu írt arról: a sor folytatható, két nyertes cég e-mail címe például egy ügyvédi irodában fut össze, az új névjegyzékben több céggel is nyertes érdekeltségi körök azonosíthatók, és még egy korábban fideszes kapcsolatokkal rendelkező nagy közétkeztetőbe is belebotlottak a nyertesek vizsgálatakor.

Orbán Viktorral dalol

A korrupciógyanús ügyek kirobbanásával nagyjából egy időben Seszták egy másik arcát is megismerhettük. 2012 októberében került fel az internetre az a videó, amin Orbán Viktor Nemcsák Károllyal dalol. A háttérben ott énekel Seszták Miklós is, akiről akkoriban még senki nem gondolta, hogy a 2014-2018-as ciklusban ő lesz az egyik legmeghatározóbb szereplő.

vissza a címlapra

Ajánlott videó mutasd mind

Kommentek

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.