Belföld

76 képviselőnek fizetjük a lakását

Az Országgyűlés fedezi azoknak a képviselőknek a lakhatását, akiknek nincs fővárosi ingatlantulajdonuk, közeli hozzátartozójuk tulajdonában nincs lakás vagy ház, és igényelték ezt az elhelyezést. Van, aki 15 kilométeres távolság miatt kért segítséget.

Szállodai szobát és lakásbérlést is fizet a parlament azoknak a képviselőknek, akiknek nincs budapesti lakásuk. Egyelőre 76 képviselő igényelt lakást, köztük többen is vannak, akiknek a jelek szerint 30-40 kilométerről is gondot jelentene bejárni a Parlamentbe – számol be az Origo.

Ennyit szánnak rá

Az Országgyűlés havonta maximum a képviselői tiszteletdíj 25 százalékát, azaz 187 ezer forintot költhet az egyes képviselők lakhatására, függetlenül attól, hogy ez bérlakás vagy szállodai szoba, és ebbe a havi rezsiköltségek is beleszámítanak. A lakás legalább 35, legfeljebb 50 négyzetméteres lehet. A képviselők bármikor kérhetik, hogy béreljenek számukra lakást vagy szállodai szobát, vagyis a lakásigénylők jelenlegi 76-os listája is változhat még.

Bár szállodába senki nem vágyott, egyelőre mégis ezzel kell beérniük, mivel a kért lakások még nincsenek meg. Addig napról napra változik, hogy épp ki kér szállodai szobát (3 vagy 4 csillagos helyeken). Az Országgyűlés Hivatala úgy tájékoztatta a lapot, hogy a 76 érintett képviselő átlagosan 10-15 százaléka, tehát 7-10 képviselő alszik szállodában a budapesti tartózkodása idején.

A lap megkapta a lakhatási segítségre igényt tartó képviselők listáját az Országgyűlés Hivatalától. Ezt összevetették a parlament honlapján elérhető vagyonnyilatkozatokkal: kiderült, a listán valóban csak olyan képviselők vannak, akiknek nincsen budapesti ingatlanjuk. Azt nem tudták ellenőrizni, hogy a közeli hozzátartozóik vajon rendelkeznek-e fővárosi lakással, valamint az újonnan a parlamentbe került képviselők vagyonnyilatkozata még nem elérhető.

Közelben élők is igényeltek segítséget

A lap azonban kitér pár olyan képviselőnek az esetére, akiknél első ránézésre furcsa a kérés. Például Szabó Szabolcs az Együtt–PM színeiben egy budapesti kerületben, Csepelen szerzett mandátumot. A politikus ezt azzal magyarázta a lapnak, hogy gyulai származású, és a fővárosban csak bérlakása van, saját budapesti ingatlannal nem rendelkezik.

Négy olyan képviselő szerepel a listán, aki Budapest agglomerációjában él. Gyöngyösi Márton jobbikos képviselő az alig 15 kilométerre lévő Nagykovácsiban lakik, a lap kérdésére azt mondta, hogy meglepődött, hogy ő is a lakásigénylők között van, és utánanéz a dolognak.

A fideszes Bóna Zoltán a 36 kilométerre fekvő Dunavarsányból kellene, hogy bejárjon. A település polgármestere asszisztensén keresztül válaszolta, hogy “a jogszabályban biztosított lehetőséggel élt, amikor jelezte szándékát” – hozzátéve, hogy még nem hozott végleges döntést az ügyben, és hogy a végleges elhatározás előtt minden körülményt mérlegelni fog.

A fideszes Tessely Zoltánnak a fővárostól 44 kilométerre lévő Csabdiban van lakóingatlana. A politikus a lapnak azzal magyarázta fővárosi lakásigénylését, hogy az európai ügyek bizottságának alelnöki posztja miatt lesz szüksége rá.

A fideszes Csenger-Zalán Zsolt a 33 kilométernyire lévő Zsámbékon él, ő még nem válaszolt az Origo megkeresésére.

Ha kíváncsi, hogy melyik képviselő igényelt budapesti lakást, kattintson ide!

Ajánlott videó

Olvasói sztorik