Belföld

Így állítaná talpra az MSZP-t Kovács László

Benke Ágnes
Benke Ágnes

szerkesztő. 2014. 05. 28. 08:52

Egy testületre bízná az MSZP vezetését Kovács László, a párt volt elnöke. A szocialista politikus a TV2 Mokka című műsorában szerda reggel azt mondta, egy ütőképes átmeneti csapatra van szükség, amelynek tagjai mögött teljesítmény van, mindez kedvező hatást tenne a választókra.

A volt uniós biztos szerint a testületben benne kellene lennie annak a nyolc képviselőnek, aki az országgyűlési választáson egyéniben nyert, valamint a három volt pártelnöknek. Legyen tagja néhány olyan kimagasló egyéni teljesítményt nyújtó politikus – folytatta -, mint Kunhalmi Ágnes, aki majdnem megnyerte egyéni körzetét.

Válságkezelő csapat

Kovács László szerint a testületben a felsoroltak mellett ott kellene lennie Botka Lászlónak és Veres Jánosnak is. Botka László választmányi elnöknek, a párt Csongrád megyei elnökének azért, mert ez a megye az egyetlen, ahol a Jobbik nem verte meg az MSZP-t. Veres János Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei pártelnöknek pedig azért, mert Nyírbátorban – szűkebb pátriájában – a Fideszt is megverte az MSZP.

Aki ilyen teljesítményre képes, annak helye van ebben a válságkezelő csapatban – jelentette ki.

A testületbeli szerepét firtató kérdésre Kovács László azt mondta, aki ebbe a csapatba bekerül, annak egyetlen célja lehet, minden erővel előmozdítani az MSZP talpra állását.

Arra a kérdésre, hogy a pártelnöknek le kellett volna-e mondania a lemondás felajánlása helyett, a politikus közölte: az lett volna a párt szempontjából előnyös, ha Mesterházy Attila a második kudarc után azt mondja, “itt új választás kell”.

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

Mentőkhöz menekült az elkószált 14 éves kutya

Kommentek

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.