Belföld

Csalók miatt bűnhődnek a becsületes szülők

A kísérőkkel is teljes árú jegyet fizetettnek a jövőben a vásárhelyi Török Sándor Strandfürdőben.

A sorozatos visszaélések miatt május 24-étől hétvégenként és ünnepnapon, valamint június 14-étől a nyári szünet végéig kísérőjegyeket nem értékesítünk – olvasható több, a hódmezővásárhelyi uszodában kihelyezett hirdetményen, valamint a strandfürdő Facebook-oldalán.

A döntés értelmében ezentúl teljes árú belépőt kell váltaniuk azoknak is akik, csak edzésre, úszásoktatásra kísérik le a gyereküket, de vízbe menni nem akarnak.

Egy csaló kisebbség miatt büntetik a becsületes többséget. Sértő és átgondolatlan, ad hoc megoldás– foglalta össze két mondatba a véleményét egy felháborodott, névtelenséget kérő anyuka. Elmondta, a kisebbik gyerekét hordja a strandra vasárnap délelőttönként, úszásoktatásra. Eddig a medencepartig kísérte a fiút, mostantól az oktatója fog kijönni érte a bejárathoz.

Hasonló véleményekkel találkozhatunk a fürdő Facebook-oldalán is, sőt, néhányan ötletekkel is segítenék a strandvezetés munkáját. Egy hozzászóló szerint például, ha a kísérőjegyekhez színes, rikító karszalagot adnának a szülőknek, a biztonságiak, illetve az úszómesterek könnyen nyakon tudnák csípni a pancsoló renitenseket.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik