Belföld

Születésnap és 4000

Vásárhely24
Vásárhely24

2014. 05. 26. 08:58

Pár nap múlva 1 éves a Vásárhely24. Úgy látszik, olvasóink megszerették. És kedvelnek minket, köszönjük.

2013 május végén, több hetes, hónapos előkészítés után jött el végre az a pillanat amikor megnyomták alattunk a power gombot és mi életet lehelhettünk oldalunkba. Egy évesen most nem születésnapi ajándékra, hanem további bizalomra számítunk.

Azóta több ezer cikket, hírt, tudósítást, programajánlót és riportot, gondolatébresztő vagy kevésbé magvas írást kínáltunk Önöknek, Nektek. Az egyre növekvő érdeklődést ezúttal is szeretnénk megköszönni, hiszen olvasóink aktivitása, hetente, naponta kisebb-nagyobb problémák felvetésével, örömteli események jelzésével folyamatosan bőséges témával lát el minket. Partnereink pedig tucatjával küldik a meghívókat, összefoglalókat és beszámolókat, amit szintén nagyon köszönünk.

A sok ezer írás mellett több tízezernyi fényképet kattintottunk el és adtunk közre. Rengeteg játékot indítottunk, eddig több száz játékosunk nyert már tőlünk valamit, partnereink támogatása révén.

Igyekeztünk mindig az olvasóinkat érdeklő dolgokról beszámolni, annak utánajárni, megjelenni a fontosabb eseményeken, programokon, tájékoztatókon. Reméljük, nem sok mindent hagytunk ki.

A Vásárhely24 internetes premierje előtt pár nappal elindítottuk Facebook oldalunkat is, amit mintegy második médiumként kezelünk. Tudjuk, mennyire nehéz szívvel ad az internetes közösség lájkot valamire. Annak olyannak kell lenni, ami megfelel az elvárásainak, folyamatos és megbízható, érdekes tartalmat nyújt. A visszajelzést itt is megkaptuk, köszönjük. Ma éjszaka, alig egy év alatt, átléptük a 4000-es oldalkedvelést.

Olvasóink, médiapartnereink felé továbbra is az a kérésünk, jelezzék ügyes-bajos dolgaikat, programjaikat, bármit amiről szívesen olvasnának. Ezután is írni fogunk szomorú sorsú, vagy megmentett kutyákról, gazzal benőtt táblákról, kátyúkról, csakúgy mint a legfontosabb fejlesztésekről, építkezésekről, sikeres programokról, Vásárhelyről és egész Csongrád megyéből.

Megtalálnak minket személyesen, vagy levélben Hódmezővásárhelyen a Szent Antal utca 15-17 szám alatt, a Facebookon, vagy emailben a vasarhely24@gmail.com címen.

Még egyszer köszönjük mindenkinek az első évet. Mi most nagyon boldogok és büszkék vagyunk – minden nagyképűség nélkül.

Frankó Máté és Szombat Mihály – Vásárhely24


vissza a címlapra

Ajánlott videó mutasd mind

Kommentek

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.