Belföld

Lendvai: halottat ért a pofon

Farkas György
Farkas György

újságíró. 2014. 05. 26. 10:32

A pofont az MSZP kapta, az összes többi párt elszámolhat valamilyen sikerrel – írta Lendvai Ildikó, aki tanulságosnak tartja, hogy már senki sem a Fideszhez méri magát, és a demokratikus pártok sem izgatják nagyon magukat a Jobbik miatt. Ő nyilván a pártja felrázásában vagy a teljes baloldal újrarendezésében érdekelt.

A volt pártelnök immár az MSZP-t is a „közepeske méretű” pártok (DK, Együtt-PM) közé sorolja, és úgy látja, a baloldali erők egymás nélkül esélytelenek a szélsőjobb ellen és az önkormányzati választáson. Együtt kell létrehozniuk „alternatív parlamenteket, vitafórumokat országosan és helyben”, mivel a Parlamentben és a Fidesz vezette önkormányzatokban nem lesz mód értelmes vitára, a közélet iránti érdeklődés, a demokratikus készségek, igények 2018-ig pedig végleg elsorvadhatnak.

Az MSZP-nek észre kell vennie, hogy a baloldal nem az áprilisi vereség miatt rendeződött át, hanem ezért, mert a szocialisták nem látszottak „képesnek sem az önreflexióra, sem a változásra. A választmány most is csapdába került”. Ha elfogadja az elnökség lemondását, a szabályok szerint ki kell írni az alulról felfele történő, teljes tisztújítást, ami 3 hónapig tart. Ha az önkormányzati választások miatt ettől megijed, és nem fogadja el a lemondást, akkor süket és vak párt képét mutatja, „a majdnem vagy egészen halottét. Ennél minden jobb” – írja Lendvai.

A volt pártelnök szerint „unortodox” ‘megoldás lehetne például egy rendkívüli kongresszus, amely változtat a szabályokon, egy határozott időre átmeneti vezetés megbízása, de az biztos, hogy ha az MSZP nem mutat valamilyen életjelet, mozgást, változást, „mindenki elkönyveli: halottat ért a pofon”. Ő nem szeretne merő tapintatból és fegyelemből halkan, lábujjhegyen járkálni a saját kiterített testük körül.

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

Kommentek

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.