Belföld

“Ez nem igazán elegáns érv” – Juncker visszaszólt Orbánnak

A néppárt csúcsjelöltjét a Euronews hírtelevízió – a honlapján található tájékoztatás szerint – arról kérdezte, mit szól ahhoz, hogy a magyar kormányfő nem támogatja, hogy ő legyen a bizottság elnöke, miután korábban a magyar kormány konfliktusba került kormánya (Juncker volt a luxemburgi miniszterelnök) és pártja tagjaival.

“Ez a Fidesz és a Néppárt közötti probléma. Nem fogadom el, hogy az, hogy egy korábbi luxemburgi miniszter valamilyen módon vitába szállt a magyar kormánnyal, érvnek tűnhessen amellett, hogy egy másik luxemburgit ki lehessen zárni a bizottsági elnöki posztból. Ez nem igazán elegáns érv” – válaszolta Juncker a Euronews kérdésére.

2010-ben Juncker kormányának külügyminisztere, ám a koalíció kisebbik pártjához, a Luxemburgi Szocialista Munkáspárthoz tartozó Jean Asselborn a médiatörvény elfogadását követően bírálta a jogszabályt, majd a Junckerrel egy párthoz tartozó, szintén néppárti Viviane Reding – a Juncker-kormány által az Európai Bizottságba delegált igazságügyi és alapjogi biztos – a magyar igazságügy függetlenségének alakulásával kapcsolatban fogalmazott meg több ízben kifogásokat.

Korábban a német kancellár egyértelművé tette, hogy Jean-Claude Juncker az Európai Néppárt jelöltje az Európai Bizottság elnöki tisztségére. Berlinben Angela Merkel ugyanakkor hangsúlyozta, hogy az Európai Parlamentben (EP) egyetlen párt sem tudja csak a saját erejére támaszkodva meghatározni, hogy ki legyen a bizottság következő elnöke.

 

Ajánlott videó

Olvasói sztorik