Belföld

Így bombázzák szét a Városligetet

A réteket felszántják, a földet múzeummal hintik be. Megmutatjuk, mi változik, mi tűnik el.

Három-négy év múlva teljesen új Városligetünk lesz, hat új épülettel – főleg múzeumok -, teljesen új fűvel, tóval, vendéglátással, cirkusszal és állatkerttel. A most éppen Liget Budapest projekt néven futó beruházás-terv a Fidesz-kormány régi, dédelgetett álma, több változatban, felállással és költségvetéssel terveztek az évek során. Március óta pedig nagyjából azt is lehet látni, mi változik és mi hol lesz majd, annak ellenére, hogy ez még „csak” nemzetközi tervpályázat, a végleges látványtervek tehát még nincsenek meg.

Romantikus és emblematikus hely a liget, érthető tehát, hogy a kormányzat valamit kezdene vele. Többen előre siratják, féltik a fákat, a zöldet, Balog Zoltán miniszter és Baán László miniszteri biztos, Szépművészeti-főigazgató azonban megnyugtattak mindenkit: a zöldterület csak nőni fog, a füvet pedig inkább kicserélik, mint pusztítják. Rá is fér: aki bejárta már a ligetet, tudja, hogy a minősége finoman fogalmazva változó.

Egyelőre se hatástanulmány, se konkrét beruházó; az összeget tudják (150 milliárd), a forrása kétséges (az állam garantálja, hogy meglesz, az uniós pénz nem túl esélyes, az OTP-vel tárgyalgatnak). Tavaly már díjaztak pár ötletet, ebből – illetve Baán és Balog nyilatkozataiból – kiderült, hogy a múltba révedés helyett mai, kortárs, fenntartható, zöld megoldásokat várnak.

Mi mindenesetre végigtekertük a Városligetet és végigfotóztunk mindent, ami a legutóbbi hivatalos terv szerint eltűnik, vagy megváltozik. Előtúrtuk a most érvényes koncepció térképét, íme:


Kattintson a nagyobb méretért! Forrás: budapest.hu

Haladjunk a térképen látható számok szerint!

1.  Egyelőre nincs semmi a leendő új Nemzeti Galéria és Ludwig Múzeum helyén. A klasszikus és kortárs kiállítótereket messziről kell összeterelni; a Ludwig jelenleg jól elvan a Művészetek Palotájában, a Galéria pedig a Várból érkezik majd, hogy oda a tervek szerint a következő ciklusban beköltözhessen az állam- és a kormányfő, tehát például Orbán Viktor, függetlenül attól, hogy akkor éppen melyik közjogi méltóság lesz. A fás-füves lugasszerű résztől és a játszótértől, kézilabdapályától a jelek szerint elbúcsúzhatunk.

2. A Néprajzi Múzeumot egy mostani – lehangoló – parkoló helyén építenék fel az Ajtósi Dürer sor és a Dózsa György út sarkán. Az autóknak mélygarázsokban adnának helyet, ilyet építenének a leendő Galéria és Ludwig, illetve a Tudás- és Élményközpont alá is. Mélygarázs lesz az 56-osok tere két oldalán is, amit most szintén autók foglalnak el. A minisztérium a BKK-val tárgyal, de hogy mi történik majd a közlekedéssel, ha ellepi a ligetet az évi várhatóan egymillió turista, egyelőre nem tudni.

3. A Magyar Fotográfia Múzeuma az 56-osok terének nyugati…

4. …a Magyar Építészeti Múzeum a keleti felén épül majd.

5. Elbúcsúzhatunk a népszerű Kertem kocsmától és az a mögötti andalgós réttől, itt épül ugyanis a Magyar Zeneház. A Kertem már jelezte: idén tart nyitva utoljára. Tessék tehát meginni valamit.

8. Térszín alatt bővítik a Közlekedési Múzeumot. Azt nem tudjuk, a térszín felett mit jelent ez, nyilván maga a múzeum is átalakul. Mindenesetre most így néz ki:

9. A mostani Olof Palme Ház körül épül majd a hatalmas Tudás- és Élményközpont. A Liget központi eleme lesz, ide vezet majd a park új kapuja. Érdekes, hogy a tervek szerint nem „használnák” az Olof Palmét.

10. Nem fog hiányozni ez a lehangoló betonplacc, amely az Ajtósi Dürer sorról nyílik. Itt lesz a már említett kapu.

Megújuk a vendéglátás is, azaz ráncba szedik a tó körül található lehúzós turistaetetőket is.

Nagyon úgy tűnik, hogy elbontják a Petőfi Csarnokot, a térkép alapján legalábbis nem úgy tűnik, mintha a leendő új Lugdwig és Nemzeti Galéria mellett lenne helye. Jelentkezzen, akinek hiányozni fog.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik