Belföld

Újra a sintérnél – de miért?

Két hete állítólag már meglett a gazdája, most megint befogták Bellát.

Május 7-én írtunk egy chippel rendelkező kutyusról, a beagle jellegű 3 éves Belláról, aki akkor a vásárhelyi ebrendészeti telep “vendégszeretetét élvezte”. A rengeteg megosztás után a kommentekből az derült ki, a kutyáért jelentkezett a gazdája. Egyébként sokan akarták örökbe fogadni is.

A kutyus május 22-én ismét az ebbefogók elé került, a László utcán kapták el. Azt nem tudjuk, hogyan került ismét utcára, sőt azt sem, miért nem jelezték ezt, a már minden bizonnyal ismert gazdája felé. Két hete a kommentelők körében is szóba került, a chipszám alapján miért nem kerítették elő a gazdáját.

A petvetdata a chipszám alapján csak alapinformációkat közöl, részletes adatokat csak oda belépési jogosultsággal rendelkező állatorvos láthat. Egyébként a kutyát 2 hete még 3 évesnek gondolták, az újabb hirdetmény szerint fiatalodott, 2 év körüli.

Bella sorsa, már több mint viszontagságos, kérjük, aki bővebb információval rendelkezik róla írja meg nekünk a vasarhely24@gmail.com-ra, vagy kommentben.

Bellán kívül még két másik kutya is gazdára vár a telepen. Egy 7 év körüli rotweiller szerű kan kutyát az Andrássyn fogtak el 19-én – neki június 1-ig maradt ideje élni.

Egy két éves kan német juhászt pedig a Borz utcán találtak május 15-én. Az ő határideje 28-án jár le.

A telepen az előírásoknak megfelelően 14 napig tartják a kutyákat, ha addig régi vagy új gazdája nem jelentkezik értük, elaltatják. Még tavaly megtudtuk, az altatáshoz csak a legvégső esetben folyamodnak, a kibővült kennel rendszer ennél több kutya elhelyezését is lehetővé teszi.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik