Belföld

Kovács Bélát bomlasztásra használták Putyinék

Nem klasszikus hírszerző feladatot bíztak a Jobbik EP-képviselőjére, az ő feladata az unióellenes hangulatkeltés volt – értesült a Népszabadság.

Kovács Bélát az orosz titkosszolgálat arra használta, hogy az unió központjában összefogja az euroszkeptikusokat és a szélsőséges unióellenes erőket és egy frakcióba terelje. A Népszabadság forrásai szerint a magyar politikus 2009-ben került a hazai kémelhárítás és a hírszerzés látókörébe, amikor tető alá hozta a nemzeti, döntően szélsőjobboldali pártokat tömörítő Európai Nemzeti Mozgalmak Szövetségét.

Diplomáciai fedésben

Az egyre szélesebbé váló tömörülés később több külföldi titkosszolgálat figyelmét is magára vonta, akik számára egyre erősebb volt az a gyanú, hogy a politikai erő hátterében Oroszország és az orosz titkosszolgálat állhat.

Kovács ezen felül még rendszeresen tartott fenn konspirált kapcsolatot olyan diplomatákkal, akikről külügyér körökben is nyilvánvaló volt, hogy diplomáciai fedéssel az orosz titkosszolgálatnak dolgoznak.

A héten derült ki, hogy a százmilliós luxusvillában lakik Kovács Béla, aki néhány éve még a fővárosi Gogol utcába, egy panellakásba volt bejelentve, feleségével, az orosz születésű, de osztrák állampolgár Istoschin Svetlanaval.

A kémüggyel vádolt politikus tagadja, hogy százmillióért vette volna a pilisszentkereszti luxusvillát. Közleménye szerint az ingatlant 2010 decemberében vásárolták, 52 millió forintért, három tulajdonosa van a háznak, a felesége, az anyósa és ő.

Számolgatja az orosz diplomatákat

Emellett egy jobbikos lapnak interjúban vallott az életéről, amelyben elmondta, hogy Budapesten született és csak magyar állampolgársággal rendelkezik. Már gyerekkorában is a külpolitika és a közgazdaságtan érdekelte, meg az autók és motorok.

Kovács tanult Tokióban, négy évig éltek ott, de Szófiában is tanult. Rengeteg ismerőse van, „talán csak Afrika, az Északi- és a Déli-sark a kivétel”. 1980-ban hazatért, majd egyből ment is tovább Leningrádba, majd Moszkvába.

Szerinte az ügyészségnek csak egy-két fotója lehet. „Már végig is számoltam magamban, hány orosz diplomatával találkoztam, miket rángathatnak még elő” – mondta.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik