Belföld

Szanyi többet kereshet, mint Orbán

Az EP-képviselőknek 2009 óta egységesen ugyanannyi havi bér jár, ami bruttó 2,4 millió forintnak felel meg. Orbán Viktor minszterelnök fizetése 1,7 millió forint, amit most emelnek 2,25 millió forintra, EP-képviselőink tehát többet fognak keresni, mint a kormányfő, és akkor még nem beszéltünk a további bőséges juttatásokról.

Hétvégén választjuk meg azokat a politikusokat, akik innentől 5 évig hazánkat az Európai Parlamentben képviselik. Bár Brüsszelt gyakran emlegetik politikustemetőként, azért a kiküldött képviselőket annyira nem kell sajnálni. Már csak azért sem, mert kint itthoni bérük többszörösét fogják megkeresni.

Az EP-képviselők fizetése 2009 óta egységes, és az EU fizeti. A havi bér bruttó 8 ezer euró, ami 300-as árfolyammal számolva 2,4 millió forint. Ebből lejön a közösségi adó és a balesetbiztosítási járulék, az így kapott nettó bér pedig 1,87 millió forint – derül ki az EP honlapjáról.

Ezen felül kapnak még úgynevezett általános költségtérítést, ami az irodai költségeket hivatott fedezni (irodafenntartás, telefon, stb). Ez további havi 4,3 ezer euró, azaz 1,3 millió forint.

Mivel az ülések Brüsszelben és Strasbourgban zajlanak, így a képviselőknek jár utazási költségtérítés is. Business osztályú repülőjegyüket, első osztályú vonatjegyüket megtérítik, illetve, ha autóval közlekednek, akkor kilométerenként 0,5 euró a benzinpénz.

A képviselők ezen felül kapnak úgynevezett éves utazási költségtérítést is, ez évi maximum 4,2 ezer euró, 1,3 millió forint. A térítésre a tényleges légi vagy vasúti viteldíj alapján, a megfelelő utazási bizonylat és a szükséges alátámasztó dokumentumok bemutatásakor kerül sor.

A képviselők napidíjat is kapnak, amikor szolgálatot teljesítenek. Ez napi 90 ezer forint, ebből kell fedezniük szállásukat, az étkezést, és minden olyan költséget, amely a részvétellel jár.

A képviselők személyzetét is az EP fizeti, erre havi 6,3 millió forint jut, ám ebből a képviselő maga nem részesülhet. E keretösszeg maximum egynegyede a képviselő által választott szolgáltató által nyújtott szolgáltatások (pl. szakértői tanulmány készítése) fedezésére használható.

Magyarországon a képviselők ennél jóval kevesebbet keresnek. A bér 2014-től bruttó 750 ezer forint, emellé még kapnak benzinkártyát is. Az Országgyűlés Hivatala erre az elkövetkezendő két évben közel 1 milliárd forintot szán. A vidéki képviselők szállását ugyancsak az adófizetők állják, arról egyelőre nincs információ, hogy ez pontosan mennyibe fog kerülni.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik