Belföld

Lázár 23 millióért lő fácánokra

Novemberre csehországi fácánvadászatot rendelt a miniszterelnökséget vezető államtitkár 75 ezer euró, azaz mintegy 23 millió forint értékben. Azt mondta, a pénzt többen dobják össze.

Az Átlátszó birtokába jutott szerződés tanúsága szerint Lázár János magánszemélyként rendelte meg 2014. november 7-8-ra a vadásztatást a Lesy ČR nevű cseh állami erdészeti vállalattól. A Konopiště vadászterületen csak fácánból 60 ezer darabot vadásztatnak évente az október közepétől január végéig tartó vadászidény során. Ezekből rendelt meg most 2500-3000 példányt Lázár János – írja az Átlátszó.hu.

A lelőtt fácánok darabjáért – áfával együtt – 30 eurót kell fizetni, ha tehát sikerül mind a háromezret leszedni, az 90 ezer euróba (mintegy 27 millió forintba) fog kerülni Lázárnak, az előleg mértéke alapján azonban a szerződés ennél szerényebb, 75 ezer eurós (mintegy 23 millió forintos) összegre taksálja a reménybeli vadászzsákmány értékét. Szponzorra minden bizonnyal szüksége lesz a fideszes politikusnak, hiszen a legutóbbi vagyonnyilatkozata szerint nem rendelkezik annyi készpénzzel, amennyiről a cseh vadászparadicsommal leszerződött – írja a lap.

Az MTI-nek nyilatkozó Lázár János szerint a vadászat költségeit többen, közösen fizetik, így nincs ellentmondás a vagyonnyilatkozatában szereplő adatok és a felmerülő kiadások között. A szóban forgó novemberi vadászaton magánemberként vesz részt. Ő szervezi, de a költségeket bevett szokás szerint nem a megrendelő, hanem a vadászaton részt vevő személyek közül többen közösen fizetik. Hangsúlyozta, hogy az esemény magánélete része, senkinek az adóforintját nem érinti, és az üggyel kapcsolatban nem kíván további nyilatkozatot tenni.

Ajánlott videó mutasd mind

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

Image: 73901219, Nagy L·szlÛval, kÈtszeres Bajnokok Lig·ja gyıztes kÈzilabd·zÛval beszÈlgett¸nk., Place: Budapest, Hungary, Model Release: No or not aplicable, Property Release: Yes, Credit: smagpictures.com
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.