Belföld

Huszonhétezren számolják a szavazatokat

A szavazatszámláló bizottságokba május 9-éig jelenthettek be delegáltakat az EP-választáson listát állító pártok. A jogszabály szerint a választási bizottságoknak, illetve a szavazatszámláló bizottságoknak a választott tagokon felül a választáson listát állító pártok által delegált tagjai is vannak.

Országosan 10 386 bizottság van és az egy szavazókörös településeken a helyi választási bizottságokba két-két tagot küldhettek az EP-választáson listát állító pártok. A közösen listát állító pártok közösen küldhettek két-két tagot a bizottságba. A pártok így a szavazatszámláló bizottságokba akár 166 ezer delegáltat is bejelenthettek volna, de az NVI adatai szerint mindössze 27 ezret regisztráltak. A számok szinte véglegesnek tekinthetőek, a választási irodák mostanra minden delegáltat rögzítettek az informatikai rendszerben.

A legtöbb, csaknem 14 ezer 300 ezer delegáltat a Fidesz-KDNP jelentette be, az MSZP csaknem 5400-at, a Jobbik 5200-at, a Demokratikus Koalíció több mint 1200-at, az Együtt-PM közel 700-at, A Haza Nem Eladó Mozgalom párt több mint 70-et, az LMP több mint 50-et, a Seres Mária Szövetségesei 1-et.

Az áprilisi országgyűlési választásra a pártok, a nemzetiségi önkormányzatok és a független jelöltek összesen 40 854 delegáltat jelentettek be a szavazatszámláló bizottságokba.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik