Belföld

A köztévé érti a poént, csak nem szereti

A volt miniszterelnök nemrég új kampányvideóval jelentkezett, öltönyben véd egy lövést, mondván: „Meg kell védenünk Magyarországot az öngóloktól is”. Az eredeti videóban labda szerepel, aztán jött egy mém. Itt a labda helyett a kormányfő feje szerepel, ezt rúgta Bajnai, mint Dopeman a szobordöntés után.

Hoppál Péter kiakad, a Híradó tudósít

Először a Fidesz szóvivője tartott sajtótájékoztatót a témában. Egyetlen képből levezette, hogy a baloldal agresszív, erőszakos és szélsőséges. Az Együtt–PM közleményben reagált, szerintük Hoppálnak fogalma sincs arról, hogy mi az a közösségi média.

A köztévé sem hagyhatta annyiban a dolgot, a Híradóban vitte tovább a témát. Fél perces felvezetés, majd legalább hatszor belassítják Bajnai fejrúgását, hogy rögzüljön a nézőben. És a lényeg, hogy Bajnai Gordon Facebook-oldala meg is osztotta a mémet, ráadásul meg is köszönte. Az utánajárós újságírás csimborasszója, hogy a köztévé megkérdezte Bajnait, mi a véleménye a fejrúgásról:

„Ne vicceljünk, természetesen ízléstelen mindkettő, az internetes folklórt pedig nem én irányítom, és nem korlátozom” – mondta az m1 riporterének.

Az m1 tudósítása annyira tökéletes, hogy ide is tesszük:

Ajánlott videó

Olvasói sztorik