Belföld

Tízből nyolcan elmentek

Vásárhely24

2014. 05. 18. 11:59

Nyolcvan százalék feletti részvétel Hódmezővásárhelyen, az éjszakai szűrésen.

Korábban a témában:

Hódmezővásárhelyen volt a legmagasabb a részvételi arány a Szűrések Éjszakája elnevezésű programon. A meghívott 41 hölgyből 34-en mentek el az emlőszűrésre, azaz az értesített nők 83 százaléka. Rajtuk kívül 12-en vettek részt – behívó nélkül – a vizsgálaton.

Ez mind megyei, mind országos szinten kiemelkedően a legmagasabb megjelenési arány. A második legmagasabb részvétel a budapesti Táncsics utcai mobilállomáson volt. Ott a vizsgálatra hivott páciensek 62 százaléka jelent meg.

A megyei adatok alapján négy helyszínre 318 főt hívtak mammográfiai vizsgálatra. A meghívottak közül 88 fő jelent meg, így a részvételi arány 27,6 százalék. Ezek az adatok azt mutatják, hogy Hódmezővásárhely, az Egészséges Vásárhely Program elmúlt évek emlőrák ellenes programjának köszönhetően kiemelkedően jól teljesített. Itt, illetve a kistérségben élő hölgyek évek óta folyamatosan tájékoztatva vannak a szűrővizsgálatokon való részvétel fontosságáról – mondta el Göbl Vilmos, az önkormányzat sajtóreferense.

Országszerte több mint hétezer meghívott postáztak ki, a vizsgálatokon azonban csak a hölgyek ötöde jelent meg.

vissza a címlapra

Ajánlott videó mutasd mind

Kommentek

(FILES)(COMBO) This combination of file pictures created on May 10, 2018 shows US President Donald Trump during a rally at Total Sports Park in Washington, Michigan on April 28, 2018, and a photo released from North Korea's official Korean Central News Agency (KCNA) on April 21, 2018 of North Korean leader Kim Jong-Un delivering a speech while attending the Third Plenary Meeting of the Seventh Central Committee of the Workers' Party of Korea in Pyongyang.

US President Donald Trump told North Korean leader Kim Jong-Un on May 24, 2018, in letter that the Singapore summit will not take place. / AFP PHOTO / AFP PHOTO AND KCNA VIA KNS / Mandel Ngan AND - /  - South Korea OUT / REPUBLIC OF KOREA OUT   ---EDITORS NOTE--- RESTRICTED TO EDITORIAL USE - MANDATORY CREDIT "AFP PHOTO/KCNA VIA KNS" - NO MARKETING NO ADVERTISING CAMPAIGNS - DISTRIBUTED AS A SERVICE TO CLIENTS
THIS PICTURE WAS MADE AVAILABLE BY A THIRD PARTY. AFP CAN NOT INDEPENDENTLY VERIFY THE AUTHENTICITY, LOCATION, DATE AND CONTENT OF THIS IMAGE. THIS PHOTO IS DISTRIBUTED EXACTLY AS RECEIVED BY AFP.  /
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.