Belföld

Gyurcsányék szerint Orbán árt a kárpátaljai magyaroknak

A DK álláspontja: a miniszterelnök „a legjobb úton van afelé, hogy közös platformra lavírozza magát Zsirinovszkijjal".

„Orbánról Viktor egészen olyan, mint a Bourbonok” – olvasható a Demokratikus Koalíció legfrissebb közleményében. A DK szerint a miniszterelnöknek „a pozsonyi csúcson sikerült rádupláznia beiktatási beszédében elkövetett baklövésére, amellyel az orosz agresszió és szeparatizmus szorongatta Ukrajnától követelt autonómiát és kettős állampolgárságot a kárpátaljai magyarok számára.”

A Molnár Csaba ügyvezető alelnök nevében aláírt közlemény szerint a miniszterelnöknek elképzelése sincs a kárpátaljai magyarok kisebbségi jogairól, csak „a zavarosban próbál halászni, rájátszva a hazai nacionalista érzelmekre.” A DK szerint erről árulkodik az is, hogy Orbán Viktor Ausztriát és Tusk lengyel miniszterelnököt is magára haragította.

Gyurcsányék szerint a miniszterelnök „a legjobb úton van afelé, hogy partnereink szemében közös platformra lavírozza magát a megvetett és kiközösített orosz Zsirinovszkijjal, aki márciusban Ukrajna fölosztását javasolta – Magyarországnak is. Ez a politika hazánk megítélésénél csak a kárpátaljai magyaroknak árt többet.”

Ajánlott videó

Olvasói sztorik