Belföld

A Szabadság tér a Hazugság tere lett

Az Együtt-PM szövetség átnevezi a Szabadság teret az ott felállítani tervezett "német megszállás emlékműve" miatt a "Hazugság" terének - közölte Karácsony Gergely szombaton Budapesten.

A politikus sajtótájékoztatóját megelőzően a szövetség két aktivistája a Október 6. utca és a Szabadság tér találkozásánál az utcanév táblára a “Hazugság tér” feliratot ragasztotta.

Fotó: Facebook

Karácsony Gergely az újságíróknak elmondta: a “német megszállás emlékművének” létrehozását az Együtt-PM szövetség ellenezi, mivel felállítása élesen megosztja a magyar társadalmat.

A holokauszt hetvenedik évfordulóján a kormánynak az lenne a “felelőssége”, hogy olyan emlékezetpolitikát folytasson, amely egységesíti a nemzetet. Ehhez képest Orbán Viktor miniszterelnöknek sikerült megosztani a magyar társadalmat – vélekedett Karácsony.A politikus hozzátette: az Együtt-PM szolidáris az emlékmű felállítása ellen tüntető emberekkel. Ezért arra kérik a budapestieket, hogy az emlékmű felépülte után, annak eltávolításáig nevezzék a teret a “Hazugság terének”.

A táblát felhelyező két aktivistát a sajtótájékoztató után igazoltatták a rendőrök.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik