Belföld

Nagy a jövés-menés Orbánnál

Folytatódott a kormányalakítás előtti konzultációsorozat. A vendégek egymásnak adták a kilincset az Országházban. Lázár János mindegyik találkozón ott volt.

A kormányfő a Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) vezetőivel kezdte. Borkai Zsolt MOB-elnök és Szabó Bence, a bizottság főtitkára elmondta: a MOB örömmel tapasztalja, hogy a kormány stratégiai ágazatként kezeli a sportot, és hogy a jövőben is támogatni szándékozik az ágazatot. A felek megállapították, hogy a sport tömegeket mozgat meg, a magyar sportolók szép eredményeket érnek el. A MOB vezetői példaként említették, hogy a 2012-es londoni olimpián való sikeres magyar szereplés után sportolóink tavaly újabb sikereket könyvelhettek el olimpiai számokban.

MOK: van még orvosolnivaló

A háziorvosi és az alapellátási rendszer megerősítését, az orvoselvándorlás problémájának kezelését szorgalmazták a Magyar Orvosi Kamara (MOK) vezetői, amikor Orbán Viktor fogadta őket. A tárgyaláson részt vett Éger István kamarai elnök és Banai János alelnök, Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere. A MOK vezetői egy előterjesztést is vittek, amelyben vázolták az egészségügy, azon belül az orvostársadalom helyzetét, és több indítványt is tettek. A kamara elnöke és alelnöke úgy vélte, az alapvető kérdésekkel, problémákkal a kormány tisztában van, szándékában áll változtatásokat tenni ott, ahol szükséges. Ehhez az érdekképviselet szakmai partnerséget ajánlott a kabinetnek.

Gyógyszerészek: erősítenék a presztízst

A gyógyszerészszakma presztízsének erősítését szorgalmazták a kormányfőnél Magyar Gyógyszerészi Kamara vezetői. Az egyeztetésen elhangzott, hogy az elmúlt négy évben megállt a gyógyszertárak és a gyógyszerészek ellehetetlenülése, valamint szó volt arról is, hogy felére csökkent a veszteséges patikák száma. A résztvevők egyértelművé tették, tovább akarják erősíteni azt a folyamatot, hogy a patikusok többségi tulajdont szereznek a gyógyszertárakban. Egyetértés volt továbbá abban, hogy a gyógyszerészszakma presztízsének erősödése a betegek érdeke is, mert ezzel fejlődhet az egészségtudatos életmód.

A rendvédelmisek is életpályamodellt kérnek

A rendvédelmi dolgozóknak szóló életpályamodell kialakítását vetette fel a Magyar Rendvédelmi Kar elnöke a miniszterelnök vendégeként. Az egyeztetésen – amelyen jelen volt Pintér Sándor belügyminiszter is – Dobson Tibor tájékoztatást adott a rendvédelmi kar megalakulása óta végzett tevékenységükről. A kar elnöke egyúttal kérte Orbán Viktor támogatását a jövőbeli terveikhez, szeretnék ugyanis, ha a későbbiekben ebben az ágazatban is kialakítanák az életpályamodellt. A miniszterelnök biztosította Dobson Tibort a kormány nyitottságáról a fennálló jogi és szabályozási kérdések tisztázására.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik