Belföld

Megvan Ivettkéék ellopott biciklije

Egy hatvannégy éves férfi otthonából került elő a nagybeteg kislány bringája.

Tavaly év végén írtunk először Gálos Ivettkéről, arról a hódmezővásárhelyi általános iskolás kislányról akinél 2013 őszén egy szörnyű betegséget, agydaganatot állapítottak meg az orvosok.

A szerény körülmények között élő család történetét olvasva az egész ország megmozdult. Rengetegen akartak segíteni rajtuk. Pénzt, ruhát, játékokat is küldtek a kisgyereknek, illetve később két kerékpárt is. Áprilisban ugyanis a kislány iskolája elől ellopták az édesanyja biciklijét, a család gyakorlatilag egyetlen közlekedési eszközét. Azonnal feljelentést tettek. A rendőröktől pedig ígéretet kaptak arra, hogy kiemelten kezelik majd az ügyet.

Ivettke és az előkerült bicikli (Forrás: Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság)

Megtalálták és visszaadták a hódmezővásárhelyi rendőrök a súlyos beteg kislány kerékpárját – tájékoztatta portálunkat péntek délelőtt a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság sajtószolgálata.

Végül tehát meglett a kétkerekű. A biciklit egy hatvannégy éves vásárhely férfinál találták meg. Az ügyben tulajdon elleni szabálysértés miatt indult eljárás.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik