Belföld

Simon alig adakozott az MSZP-nek

A hivatalos 2013-as mérleg szerint tavaly Gyurcsány volt a legnagyobb adakozó, míg Simon Gábor csupán félmilliót utalt a pártjának – derül ki a Borsból.

A Fidesz kivételével minden nagyobb párt közzétette tavalyi pénzügyi mérlegét a Hivatalos Értesítőben. A hivatalos adatok szerint a külföldi bankszámláján százmilliókat rejtegető Simon Gábor nem volt túl nagylelkű a pártja felé. A héten házi őrizetbe került volt szoci elnökhelyettes mindössze 564 ezer forinttal gazdagította a pártkasszát 2013-ban – írja a Bors.

A KDNP az egyedüli nagy szervezet, amely mínuszban zárt, és 59 millió forinttal maradt el a bevétel a kiadások mögött.

A beszámolókból mindemellett több érdekesség is kitűnik. Például az, hogy az MSZP-nek többek közt a Rogán Antal vezette belvárosi önkormányzat több mint 8 millió forint kedvezményt biztosított irodabérlésre. A jóval kisebb Demokratikus Koalíció tagdíjbevételekben jócskán veri a Jobbikot, de a hozzá képest hatalmas MSZP-től is csak néhány millió forinttal marad el.

A DK-nak komoly bevételi forrása a párt elnöke, Gyurcsány Ferenc, aki ötmillió forintot tett a közösbe, így ő lett a legtöbbet adakozó magánszemély.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik