Belföld

Nem puccsolnak Puchék

Harkányban tanácskoztak tegnap éjjel a kibukott öreg szocik. Íme, erről folyt a szó.

Huszonnégyen vettek részt Puch László tegnapi harkányi találkozóján. A volt pártpénztárnok azokat az „öreg szocikat” hívta piknikelni, akik a most zárult ciklusban országgyűlési képviselők voltak, de az új törvényhozásba már nem jutottak be; zömük több ciklust töltött az Országgyűlésben.

Fotó: MTI / Kovács Attila

Megjelent mások mellett Szekeres Imre, Juhász Ferenc, Baja Ferenc, Nyakó István, Ujhelyi István. (A távol maradók névsora viszonylag rövid: Lendvai Ildikó, Kovács László, Szanyi Tibor, Tóth József, Pál Tibor, Boldvai László, Szabó Vilmos, Kránitz László.)

Nincs bubi

“Nem készülünk semmire” – ezt a szervező Puch László jelentette ki az esemény helyszínéül szolgáló harkányi szálloda előtt még tegnap.

„Nem azért jöttünk össze, hogy puccsot szervezzünk Mesterházy Attila ellen – ezt meg már a Hír24-nek mondta ma reggel egy résztvevő. – És tényleg nem fújtunk harkányi buborékot, bármennyire is tartott ettől a jelenlegi pártvezetés.”

Nem meglepő, hogy egyetlen vendég sem állt ki Mesterházy Attila mellett. Ahogy egyikük fogalmazott: „Komoly személyi indulatok feszülnek mindannyiunkban, de azzal is tisztában vagyunk, hogy ez most nem az anyázás ideje. Mondjuk úgy: vegyes a pártvezetés megítélése. Egyetértettünk, hogy Mesterházy történelmi pillanatot szalasztott el, amikor közvetlenül a súlyos választási vereség után nem mondott le. De ha már így alakult, ki kell várni az őszi önkormányzati választásokat, s aztán normál, alulról induló tisztújítással kell év végéig eljutni az elnökség megújításáig.”

Fotó: MTI / Beliczay László

Egy másik résztvevőtől tudjuk, hogy központi téma volt „a vezetés politikai tartalomtalansága”. Emellett „önkritikának is volt helye”. Idézünk: „Az összes megszólaló jelezte, hogy személyesen őt is terheli felelősség a súlyos választási vereségért. Bár ezt a többségnél inkább éreztem formalitásnak, mint őszinte önostorozásnak.”

Jön a Jobbik

Az öreg szocik egyként aggódnak az önkormányzati választások miatt, többük katasztrófaként élné meg, ha a Jobbik megelőzné az MSZP-t. „Fura, de senkitől nem hallottam olyat, hogy verjen bennünket agyon a Fidesz és a Jobbik, hogy jól megbukjon ez a tehetségtelen vezérkar” – így egy résztvevő.

Szóba került Molnár Zsolt szkinhed múltja, s az is, amit Ron Werber mondott az ifjú szocialista politikusra („Molnár Zsolt adjon hálát istennek minden egyes napért, amikor nem nyitom ki a számat” – így fogalmazott a minap az izraeli politikai tanácsadó.).

Próbálták kivesézni, az országgyűlési választásokon hozott a konyhára, vagy inkább vitt az Összefogás. Arról Szekeres Imre igyekezett meggyőzni társait, hogy „az olasz olajfa koalíció mintájára meg kéne kísérelni új együttműködést hozni létre az MSZP bázisán”.

Kovácson kacagtak

A frakcióból távozók többsége viszonylag jómódú nyugdíjasként töltheti további életét, ám néhányan, úgy tudjuk, „egzisztenciális bajaikról” panaszkodtak övéiknek. Némi fenntartással fogadjuk azt az információt, hogy a jelen lévőknek nincsenek politikai ambícióik, s „kívülről” is csupán év végéig kívánnak közélettel foglalkozni. Egyedül a legfiatalabb vendég, Nyakó István nyilatkozott úgy: van még dolga az MSZP-ben.

Állítólag harsány nevetés fogadta, amikor az egyik vendég laptopjáról felolvasta, mit nyilatkozott az egy győri DK-s EP-kampányeseményen fellépő Kovács László. (A volt MSZP-elnök egyebek mellett arról is beszélt, hogy ugyan a két párt most épp egymás riválisa, de megengedhető egy ilyen rendezvény.) „Szenilisnek és exhibicionistának nevezték Lacit, aki képtelen nem belenyilatkozni minden szembejövő mikrofonba” – így egyik informátorunk.

Kovács László

Fotó: Hír24

Páran kifejezetten nehezményezték, hogy Mesterházy Attila állítólag „el sem köszönt a kieső képviselőktől”, csupán amikor híre ment a harkányi találkozónak, akkor küldött „valami röhejes oklevelet meg egy-egy jelvényt, amit ráadásul csomóan meg sem kaptak”.

Miskolcon folytatják

A „Harkányi Öregek” végül abban maradtak, eztán rendszeresen összeülnek. Legközelebb tán júniusban, Miskolcon, ahová Simon Gábor (nem, ez nem a kétszáznegyvenmilliós Simon Gábor) hívta meg övéit.

Az „eszmecsere” délután ötkor kezdődött és valamivel éjfél után ért véget. A résztvevők mindegyike Harkányban töltötte az éjszakát, s többségük ma délig haza is indult.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik