Belföld

Pöszmet, kiszáradt fák, zaj a boltnál – problémák a kertvárosi fórumon

Az uniós választásokról beszélt Hegedűs Zoltán képviselő és dr. Kószó Péter alpolgármester kertvárosi utcafórumán, a lakók pedig tucatnyi kéréssel, problémával fordultak hozzájuk.

Mindenki menjen el május 25-én is szavazni

Hegedűs Zoltán elmondta, van tétje a két hét múlva esedékes választásnak is. Három fontos területet határozott meg, melyben véleménye szerint pártjuk, a Fidesz képviseli megfelelően a magyar érdekeket. Az első szerint szabadságharcot vívunk az unióval, eddig meg kellett küzdeni például a pálinkafőzés, az akácfák és az Erzsébet utalvány megtartásáért is.

A másik a szélsőségek elkerülése. Itt a bukott baloldalra, valamint a Jobbikra gondolt, akik az unióból való kilépést is fontolgatták. Példaként elmondta, ha egy tengerjárón utazunk, és egy nap rosszat főz a szakács, vagy szemtelen a pincér, nem megoldás az, hogy kiugrunk a tenger közepén a hajóból.

Harmadikként azt 100 milliárd forintot említette, ami Vásárhelyre és környékére érkezett fejlesztésekre Európából. Ez a város 3,3 milliárdos költségvetésének 33 évnyi adóbevétele. A következő ciklusban Vásárhely hasonló összeggel számolhat fejlesztésekre – mondta.

Dr. Kószó Péter megköszönte a tavaszi választásokon való részvételt, az uniós választás kapcsán pedig kifejezte reményét, hogy Vásárhely ismét nemzeti érzelemmel fog dönteni. Az alpolgármester gratulált a megjelent Szula Ferencnek, a polgárőrség vezetőjének, kitüntetése alkalmából.

Sok apró, vagy bosszantó hiba a Kertvárosból

Mágori Sándor több problémát is felsorolt. A kerékpárutak állapota, sok helyen pedig az út melletti elválasztó vonal is rossz állapotban van, például az Andrássyn, ezért az autósok letolják a bicikliseket. Több helyen nagy a fű, gondozatlanok a közterek, a Liget utcán magánházak előtt is hatalmas a gaz. Arra is felhívta a figyelmet mi fog történni, mert nagyon sok szúnyog várható a nyáron.

Többen, főleg a Hóvirág utca elejéről az aknafedők csattogására panaszkodtak. Este, amikor már gyorsabban hajtanak az autósok, elviselhetetlen hangot adnak pár helyen a meglazult aknafedők. Ezt június 30-ig a kivitelező szilikon betéttel meg fogja szüntetni, hangzott a válasz.

Például most itt a pöszmet

Szintén sokan beszéltek a most megjelenő nyárfapihéről. Ezt itt mindenki “pöszmet”-nek hívja és mindenkit zavar. Beszáll a lakásokba, elcsúfítja a környezetet. Hegedűs Zoltán elmondta, a fákat zömmel a lakóteleppel egy időben ültették, és kivágásuk esetén sem oldódna meg a probléma, mert a Kása erdő 60 százaléka is ilyen fákból áll.

Sok helyen tönkrement a járda is, nem elég hogy háztömbök felé lejt, odavezetve az esővizet, de a nagy fák feltörték és hepehupássá is tették azokat. Hegedűs Zoltán megígérte, ha kell végigjárja valakivel a lakásokat és ösztönzi az önerős járdaépítést. Az anyagot az önkormányzat biztosítja, valamint segítenek vállalkozó keresésben annak megépítésére.

Kovácsné fákat kérne az önkormányzattól, melyet akár a lakók is elültetnek, de a kiszáradt fákkal már nem tudnak mit kezdeni. Példaként a Fórum ABC melletti kispiacot említette. Itt a kivitelező gyönyörűen körbebetonozott egy már régen kiszárad fát. A hivatal ebben is intézkedni fog, hangzott el.

Baranyiné Zsuzsanna a Rudnay parkolóinak zsúfoltságáról beszélt. A páros oldal parkolóiba állnak a “csempésből”, de a Hóvirágról és a Móriczról is ide parkolnak autókkal, neki már nem jut hely pedig 1975 óta itt lakik. Még elmondta, a Rudnay-Hóvirág sarkán álló tömb szélső lakásaiban nem tudnak pihenni a nyugdíjasok, mert az ABC-be hajnalban megérkezik a tejes autó, a kenyér, egyebek. Azok pedig beállnak az ablak alá a rakodáshoz jó nagy zajt csapva.

Sok kuka is teljesen leamortizálódott a városrészben, kérjenek-e újat, tették fel a kérdést. Hegedűs Zoltán kiemelte, az új, már chipes rendszer várhatóan január 1-től bevezetésre kerül, ekkor új kukákat kap a város. Nála is rossz a kuka, de például ő addig már kivár.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik