Belföld

EP-választás: tarolhat a Fidesz

Az intézet kedden az MTI-t arról tájékoztatta, hogy a részvételüket biztosra ígérő szavazók 46 százaléka szavazna a Fidesz-KDNP-re. A Jobbik és az MSZP 15-15 százalékos, az Együtt-PM és az LMP 10-10 százalékos eredményre számíthat, a Demokratikus Koalíció (DK) pedig 4 százalékos eredménnyel nem küldhetne képviselőt az Európai Parlamentbe – sorolta a mérés eredményeit a Nézőpont.

Mindezek alapján a Fidesz 11, az MSZP és a Jobbik 3-3, az Együtt-PM és az LMP 2-2 mandátumra számíthatna a 21-ből – fűzték hozzá.

Az összes megkérdezett 44 százaléka nyilatkozta, hogy részt venne az EP-választáson. A községekben csak 40 százalék volt ez az arány, viszont Budapesten 50 százalék feletti.

Értékelésük szerint az Együtt-PM és az LMP viszonylag magas támogatottsága annak köszönhető, hogy az EP-választási részvételi kedv elsősorban Budapesten és a nagyvárosokban erős. Ugyanakkor a DK bejutása nagyban függ a részvételi aránytól. Alacsony, 35 százalék alatti részvétel esetén várhatóan 5 százalék fölé tud kerülni Gyurcsány Ferenc pártja, mivel a tábora nem túl nagy, de annál inkább elkötelezett a párt mellett – közölte az intézet.

A Nézőpont május 6-8. között végzett telefonos közvélemény-kutatást az európai parlamenti választásokkal kapcsolatban. A kutatást ezerfős, nemre és korra régiónként, településtípusra és iskolai végzettségre országosan reprezentatív mintán végezték.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik