Belföld

Komoly gondokat okozhat a Rába

Mélyebben fekvő házakat vehet körbe, alsóbbrendű utakat önthet el az árvíz Vas megyében, több helyen védekezésre lehet szükség. A Rábán Szentgotthárdnál másodfokú a készültség.

Áradnak a folyók Vas megyében, a Rába hétfőn harmadfok közelében tetőzik Szentgotthárdnál. Vasárnap délelőtt intenzív esőzés kezdődött a Rába vízgyűjtőjén, ahol 14 óra alatt átlagosan 50 milliméternyi, a vízgyűjtő középső részén azonban 70 milliméternyi eső hullott. Ennek hatására a Rábán és annak mellékfolyásain – a Répcén, a Gyöngyösön, a Pinkán – jelentős árhullám alakult ki – közölte Gaál Róbert, a Nyugat-dunántúli Vízügyi Igazgatóság vezetője az MTI-vel.

Mélyebben fekvő házak lehetnek veszélyben

Várhatóan a Rába mentén Csákánydoroszlónál az úgynevezett Dózsa-ligetet ismét elönti majd a víz, illetve Gasztony község közelében is körülvehet néhány mélyebben fekvő házat a víz. Ezeken a helyeken szükség lesz védekezésre, az árvízvédelmi raktárakban rendelkezésre áll a szükséges számú homokzsák és homok is.

A folyó körmendi szakaszán szintén jelentős árhullám várható, ott kedd délelőttre várják a tetőzést, másodfokot meghaladó tetőzéssel. A vízügyi igazgatóság gátőrei és műszaki szakemberei a helyszíneken folyamatosan védekeznek, fokozott járőr- és figyelőszolgálatot tartanak. A Rába-völgyben több völgyi út elöntésére, néhány alsórendű úton lezárásokra kell számítani.

Répcére és a Gyöngyösre is figyelni kell

A Répce- és a Gyöngyös-patak mentén is figyelőszolgálatot tartanak, Gyöngyösön Lukácsháza mellett megnyitották a víztározót, az áradás miatt víz alá került a Rőti-völgyi vízmű, Kőszegen pedig a nemezgyári duzzasztó feletti részen átmenetileg megközelíthetetlenné váltak az úgynevezett “hat házak”, amelyeket körbevett a víz. A mérések szerint hajnal óta mind a Répce, mind pedig a Gyöngyös apadásnak indult.

Pécsi Norbert Sándor, a Magyar Közút Nonprofit Zrt. szóvivőjének tájékoztatása szerint hétfő délelőtt a Répce áradása miatt lezárták a Bük és Acsád közötti összekötő utat, a közlekedők Bükről Csepreg felé kerülhetnek.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik