Belföld

Meg se szólalt, máris „több józanságot” kért Szanyitól a Fidesz

Pósán László országgyűlési képviselő Szanyi Tibor debreceni látogatása kapcsán adott ki közleményt. Az MTI-ben 13:50-kor megjelent irománya szerint a szocialisták „minden egyes vitás ügyben a nemzeti érdekek ellen voltak, a brüsszeli bürokraták álláspontját osztották a bankadó, a rezsicsökkentés, a magyar föld, a pálinka, az akác, a plázastop, az Erzsébet-program és minden más ügyben”.

Azt is írta, hogy a szocialisták „egyszer sem álltak ki a magyar érdekek mellett, sőt tollba diktálták a hazánkat elítélő dokumentumokat és eljárásokat, ezzel lejáratták Magyarországot és folyamatosan veszélyeztették a hazánkat illető fejlesztési forrásokat is”.

Ha ez nem lenne elég, akkor ráadásul „Szanyi Tibor, a szocialisták listavezetője a mai napig minden egyes vitás ügyben a nemzeti érdekek ellen kampányol és folytatja a bukott baloldal szélsőséges politikáját, amellyel mindig betegesen meg akarnak felelni másoknak, feladva a nemzeti érdekeket” – tudatta Pósán.

A Fidesz-közlemény után 41 perccel adta ki a nemzeti hírügynökség azt a rövidhírt, amely szerint Szanyi Tibor Debrecenben (Pósán László városában) arról beszélt, hogy immár az uniós pénzek újraindítása is a tétje a május 25-i európai parlamenti (EP) választásnak.

A MSZP EP-listavezetője azt mondta, április közepén elapadtak az uniós források Magyarország számára, mert a kormány nem volt képes felállítani egy olyan átlátható, garanciákat is felmutató, működőképes intézményrendszert, amely ezeket a pénzeket tudta volna fogadni. További rossz hír a norvég támogatási pénzek folyósításának felfüggesztése is, ezért az EP-ben az MSZP vállalja, hogy mindent megtesz ezeknek a forrásoknak az újraindításáért – jelezte Szanyi Tibor.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik