Belföld

Aggódnak a dél-dunántúli nők eltűnése miatt

Baranya, Somogy, Tolna megyében egyre kevesebb a női munkaerő. Kampány indult az elvándorlásuk ellen.

A Lépj és maradj kezdeményezés arról az Európai Unió öt tagállamában, Magyarország mellett Ausztriában, Lengyelországban, Németországban, Szlovéniában zajló, 2,2 millió eurós “Women” projekt része, és minden lehetséges eszközt igénybe vesz céljai elérése, különösen a jól képzett fiatal nők megtartása érdekében.

Sikersztorikkal győzködik az elvándorlókat

Az érintetteket munkavállalói és munkakeresési tanácsokkal látják el, naprakész munkaerő-piaci ajánlatokkal keresik meg, számos női sikertörténet mutatnak be és szakértő írásokat tesznek elérhetővé számukra, valamint egy tematikus, online közösséget hoznak létre, ahol a tagok a párbeszéd révén segíthetik egymást.

A projektet a Dél-dunántúli Regionális Fejlesztési Zrt. koordinálja, támogatja a Pécsi Tudományegyetem, továbbá megyei, városi önkormányzatok, klaszterek, kereskedelmi és iparkamarák, valamint mások mellett több nagy állásportál is.

A Lépj és maradj utalt rá, hogy a Baranya, Somogy, Tolna megye alkotta Dél-Dunántúlon az ország lakosságának 9,4 százaléka, 932 ezer ember él. Az egy négyzetkilométerre átlagosan jutó 66 emberrel ma ez Magyarország legritkábban lakott régiója. A KSH 2011-es népszámlálásra vonatkozó adatai szerint a régió 2001-hez képest népességének 6 százalékát, köztük sok női munkavállalót veszített el. Ennél nagyobb mértékben csak az Észak-Magyarországon élők száma csökkent, ott a fogyás 7,2 százalék volt.

Nincs munka?

Kutatások hiányában nem tudható, hogy a dél-dunántúli régió hány női és hány férfi, illetve milyen szakképzettséggel rendelkező munkaerőt vesztett el, csak az elvándorlás ténye állapítható meg. A Lépj és maradj szervezői ugyanakkor valószínűsítik, hogy a fő ok a munkalehetőségek szűkülése.

A kampány részleteiről, legfrissebb eredményeiről a www.lepjesmaradj.hu, valamint a www.facebook.com/lepjesmaradj címen számolnak be a résztvevők.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik