Belföld

Elmeszelhetik a “cigánybűnözős” bírót

Etikai eljárás indulhat annak a gyulai bírónőnek az ügyében, aki a Szebb Jövőért Polgárőr Egyesület feloszlatására irányuló keresetet elutasító határozatának indoklásában a "cigánybűnözés" kifejezést használta.

Több civilszervezet kezdeményezett etikai eljárást a gyulai bírónő ellen, de ennek megindítására csak bírónak van lehetősége, és napokon belül eldől, hogy erre sor kerül-e – mondta el Makai Lajos, a Magyar Bírói Egyesület elnöke az MTI-nek.

Felvethet etikai kérdéseket az eset, elsősorban abban a vonatkozásban, hogy egy bíró az ítéletben mennyire fogalmazhatja meg személyes véleményét. Ugyanakkor hangsúlyozta azt is, hogy csak etikai vonatkozásokkal foglalkozhatnak, sem az eredeti bírósági eljárás érdemi kérdéseiről, sem az esetleges alapjogsértésekről nem foglalhatnak állást az etikai eljárásban.

A Gyulai Törvényszék március 24-én hozott, a Szebb Jövőért Polgárőr Egyesület feloszlatására irányuló keresetet elutasító határozatának indoklásában Mucsi Erika tanácsvezető bíró többi között azt fejtegette: “Nem elhallgatható tény viszont a cigány származásúaknak az elkövetői körben való viszonylag magas aránya. Ebből adódóan bár a cigányok és a bűnelkövetők köre nem azonos (…), az átfedések alapot adnak az anomáliák ‘cigánybűnözésként’ való megfogalmazására.” Ezután több politikai párt és jogvédő szervezet tiltakozott a fenti megfogalmazások ellen.

Az etikai kódex megújítása egyébként éppen zajlik. Az új kódex a nyár folyamán elkészülhet, de már nem az egyesület, hanem az Országos Bírói Tanács fogadja el.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik