Belföld

Dallamok több tucat gitáron

Egészen különleges zenei élményt ígért a Kanadában élő Steve Savanya koncertje májusban a BFMK-ban.

Egyetemista korában kezdett zenével foglalkozni még idehaza a 70-es években Savanya István, egy szegedi zenekar vezetőjeként. Majd elkerült Kanadában ahol főiskolai tanárként belefolyt a kanadai magyar kulturális életbe szervezőként és előadóként.

Versírással, zeneszerzéssel már 20 éve foglalkozik, de több színpadi mű zenéjében is közreműködött. Magyarországra 10 éve rendszeresen hazalátogat. Idei koncertjeire Pomázi Zoltán, a Bojtorján együttes frontembere is gyakran elkíséri, aki új lemezt állított össze az általa megzenésített versekből. Ezek mind olyanok mint Steve Savanya dalai.

A vásárhelyi koncert nagyon különleges lesz. Több mint 20 gitárt állít Steve maga mellé a színpadra, azért mert mind különbözőképpen van hangolva, mind egy-egy dal egyedi hangulatát hivatott kísérni. Zeneileg a country áll a legközelebb a gitárművészhez, de az észak-amerikai blues-zal átitatott zenei világ is megjelenik a dalokban. Emellett szívesen merít a magyar népzenei motívumokból is.

Steve Savanya elmondta, 15 ezres magyarság él lakóhelyén Caglary környékén, melyből ezren aktív részesei a kinti magyar kulturális életnek. Egyfajta zenei missziónak tekinti munkásságát. Dalaiban a legfontosabb, hogy ne legyen versengés a zene és a szöveg között – vallja a művész.

Pályafutása során olyan nevekkel zenélt együtt mint a Bojtorján, a 100 Folk Celsius, Bródy János,a Benkó Dixieland Band, a Molnár Dixieland Band, vagy az East Jazz. Együtt állt a színpadon Donovannal, a Fonográf együttessel, Dévai Nagy Kamillával, Jim Keelaghannal, Szakcsi Lakatos Bélával, Tolcsvay Bélával, George Hamiltonnal.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik