Belföld

Bajnai szerint félelemből nem fizet az EU

Pálfi Rita
Pálfi Rita

2014. 05. 08. 20:26

Korábban a témában:

Bajnai Gordon a belvárosban tartott sajtótájékoztatóján azt mondta, az Európai Unió attól fél, hogy “a kormány aktív segédletével néhány, a kormányhoz közel álló nagyvállalkozó lenyúlja ezeket a pénzeket”, ezért nem fizeti ki a Magyarországnak járó támogatási összegeket.

A kabinet úgy alakította át az uniós kifizetések rendszerét, hogy “nem a lehívást tartotta szem előtt, hanem a lenyúlást”. Ezért van veszélyben 1500 milliárd forint kifizetése, ennyivel kevesebb pénz juthat Magyarországnak a most induló hétéves uniós költségvetési ciklusban – fogalmazott Bajnai Gordon.

Szavai szerint a pénzvesztés és “lenyúlás” veszélyétől kell megvédeni Magyarországot az Együtt-PM képviselőjelöltjeinek az Európa Parlamentben (EP) akár a kormány segítségével, akár pedig anélkül.

Ukrajna sorsa várna ránk?

Bajnai Gordon elmondta, ezen a voksoláson Kelet és Nyugat között kell választani, szerinte a Nyugat az európai uniós fejlesztések lehetőségét jelenti, a Kelet pedig azt, ami jelenleg Ukrajnában történik. Az előző kormányok örökségeként új villamosvonal épült Debrecenben, a mostani kormány öröksége pedig Paks, vagy a miniszterelnök kertjének végébe épített stadion lesz – mondta az ellenzéki szervezet vezetője.

Paksról Bajnai Gordon megjegyezte, az Együtt-PM arra kéri Székely László ombudsmant, hogy “járjon el a magyar családok védelmében” az Alkotmánybíróságnál, és segítsen abban, hogy az atomerőmű bővítésére felvett 3 ezer milliárd forintnyi orosz államkölcsön felvételéről szóló döntést alkotmányellenesnek nyilvánítsák. Ez a hitel radikálisan eladósítja Magyarországot, illetve szembemegy azzal az alaptörvénnyel, amelyet éppen a Fidesz fogadott el – mondta Bajnai Gordon. Hangsúlyozta, az Együtt-PM nem adja fel a küzdelmet Paks ügyében, és harcolni fognak azért, hogy a Fidesz és a Jobbik ne az orosz érdekszférába mozgassa Magyarországot.

A jobbikos Sneider Tamás országgyűlési alelnökké választásával kapcsolatos újságírói kérdésre Bajnai Gordon azt mondta: ez azt jelzi, hogy mennyire cinikusan kormányozza a kabinet az országot, de egyben azokat is minősíti, akik passzívan támogatták ezt. Az MSZP-s Molnár Zsolt ügyében sincs kettős mérce, mindenkinek világosan és egyértelműen el kell tudni számolni a múltjával – tette hozzá a szkinhedmúlttal vádolt szocialista politikusról szólva az Együtt-PM vezetője.

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

Megszólalt Havas Henrik

Kommentek

Miniature figures near Bitcoin physical coin. Futures on Bitcoins increased by more than 20% after their American debut on the Chicago Cboe Futures Exchange.  (Photo by Manuel Romano/NurPhoto)
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.