Belföld

Észnél kellett lenni a matekérettségin

Rendben lezajlottak a matematika írásbeli érettségi vizsgák kedden a középiskolákban, semmilyen fennakadásról nem érkezett jelzés. Az MTI-nek nyilatkozó matematikatanárok szerint teljesíthető, de odafigyelést igénylő feladatokat tartalmazott a tételsor.

A matematika vizsgatárgy középszintű írásbeli vizsgája 180 perces volt. A vizsgázónak először az I. feladatlapot kellett megoldania 45 perc alatt, majd a II. feladatlapra 135 perc áll rendelkezésre.

Az I. feladatlap 10-12 feladatot tartalmazott, amely az alapfogalmak, definíciók, egyszerű összefüggések ismeretét volt hivatott ellenőrizni. A II. feladatlap két részre oszlott, az első három feladatot tartalmazott. A második rész három, egymással megegyező pontszámú feladatból állt, amelyből a vizsgázó választása szerint kettőt kellett megoldani, és csak ezek értékelhetők.

A matematika emelt szintű írásbelije 240 perces volt. Az írásbeli vizsga kétrészes volt, és a vizsgázó a rendelkezésére álló időt tetszése szerint oszthatta meg az I. és a II. rész, illetve az egyes feladatok között, és megoldásuk sorrendjét is meghatározhatta.

Munkás tételek

Teljesíthető, nem túl nehéz, de odafigyelést is igénylő feladatokat tartalmazott az idei matematika érettségi tételsor – összegeztek matematikatanárok a vizsgák után az MTI-nek.

Görbe László, a budapesti Szent Margit Gimnázium igazgatója azt mondta, hogy a tételsor nehézsége nagyjából megegyezett az előző évivel. A feladatsor nem volt túl nehéz, de nagyon sok mindenre kellett odafigyelniük a diákoknak – mondta.

“Munkás tételek” – így jellemezte a matematika érettségi feladatsort Veres Pál, a miskolci Földes Ferenc Gimnázium igazgatója az MTI érdeklődésére. Mint mondta, a feladatsor jószerivel felölelte a teljes tananyagot, kombinatorika, trigonometriai feladatok, valószínűségszámítás, statisztika egyaránt volt a tételek között. Volt, amit viszonylag könnyen meg lehetett csinálni, és voltak nehezebb feladatsorok is.

Az idén az Oktatási Hivatal tájékoztatása szerint matematikából középszinten 1278 helyszínen 80 144 diák, emelt szinten 82 helyszínen 3897 vizsgázó tett érettségi vizsgát. Középszinten angol, francia, horvát, német, olasz, orosz, román, spanyol, szerb és szlovák nyelven, míg emelt szinten angol, francia és német nyelven is volt érettségiző.

A vizsgák szerdán a történelem írásbelikkel folytatódnak.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik