Belföld

Sűrű hétvégéjük van a tűzoltóknak a viharos időjárás miatt

Elsősorban az esőzés, jellemzően az összegyűlt csapadékvíz okozott problémát, míg Zalában az erős szelek miatt az utakra dőlt fák okoztak gondokat.

Szombaton a vihar miatt mintegy negyven helyszínen kellett beavatkozniuk a katasztrófavédelem tűzoltóegységeinek – közölte az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF) szóvivője vasárnap az MTI megkeresésére. Hajdu Márton őrnagy elmondta, hogy elsősorban az esőzés, jellemzően az összegyűlt csapadékvíz okozott problémát. Négy települést – Pécs, Egerszólát, Balatonlelle és Barcs – emelt ki, ahol egyes helyeken a víz befolyását homokzsákokkal kellett megakadályozni. Az OKF nem értesült arról, hogy a vihar miatt bárki megsérült volna.

Zalában a viharokat kísérő erős szelek okoztak gondokat. Több településen kidőlt fák és leszakadt faágak torlaszolták el az utakat és veszélyeztették a közlekedést. A megyei katasztrófavédelmi igazgatóság összegzése szerint szombat éjszaka Nován egy 10-12 méteres fa dőlt ki, teljesen elzárva az utat, Hévízen pedig a Dr. Korányi Frigyes utcában egy 10 méter magas kidőlt fa zárta el a közlekedés elől az utcát. Balatonmagyaródon a Kányavári-szigetre vezető kereszteződés előtt egy nyárfa dőlt az úttestre, ugyancsak teljes forgalmi akadályt képezve.

Keszthelyen, a Csók István utcában egy nagyméretű faág dőlt az útra, félig a villanyvezetéken fennakadva. Az E.ON szakemberei áramtalanították a vezetéket, majd a tűzoltók távolították el az ágat. Szintén Keszthelyen, a Festetics úton egy gesztenyefa koronája kettétörve az úttestre zuhant, ahol akadályozta a közlekedést. A közelben, a Szentendrei telepen egy gesztenyefa letört ága okozott forgalmi akadályt.

Bagodban, a 76-os főút zalaszentgyörgyi kereszteződésében szintén akkora fa dőlt az útra, hogy fél pályán akadályozta a forgalmat. Gutorfölde külterületén egy 15 méter magas akácfa dőlt ki, amely teljesen elzárta a közlekedők elől az utat.
Nagykanizsán a Városkapu körúton egy fa letört, lógó ága az alatta parkoló autókat és a forgalmat veszélyeztette.
Vasárnap hajnalban Bánokszentgyörgyön egy személyautó elakadt a heves esőzés miatt az útra került nagy sárban. A járművet a tűzoltók vontatták ki a veszélyes útszakaszról.

Vasárnap pedig arról számoltak be, hogy a viharos szél megbontotta az egyik nagykanizsai víztorony tetőszerkezetét, de a tűzoltók egyelőre nem tudják megközelíteni a födémet – közölte vasárnap délelőtt a Zala Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság.

A Teleki és a Hevesi Sándor utca kereszteződésében, lakótelepi és családi házak közelében álló víztorony tetőszerkezetéről nagyobb lemezdarabok hullanak a földre.
A tűzoltók a szél miatt nem tudnak beavatkozni a magasból mentő eszközeikkel, a víztorony épületéből pedig nem lehet feljutni a tetőre. A műemléki védettségű, több mint harminc méter magas épületet körbekordonozták. A közlekedőket arra kérik, hogy kerüljék el a helyszínt – közölte a katasztrófavédelem.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik