Belföld

“Ha uniós a pénz, szórjuk el gyorsan, feleslegesen”

Az Educatio Kft. egy rendkívül furcsa közbeszerzést írt ki. A diákoknak olyan erős gépet vennének, amit még a profi grafikusok is megirigyelhetnének. A tét 5-10 milliárd forint.

Több százezer forintos csúcsgépekkel szerelné fel az iskolákat az Educatio Nonprofit Kft. A cég 20 ezer gépet venne – 12,8 ezer laptopot, közel 5 ezer asztali gépet, és 3,6 ezer táblagépet -, az erre kiírt pályázat viszont több, mint érdekes.

Az egyik furcsasága a tendernek az, hogy a pályázóknak alig 5 napjuk volt a jelentkezésre. A másik pedig, hogy olyan gépeket vennének, amelyek sokkal erősebbek, mint amire egy tanárnak, vagy egy diáknak szüksége lehet.

A Népszabadságnak egy neve elhallgatását kérő szakértő elmondta, a 3,2GHz-es négymagos proceszszor – ami az asztali PC-nél előírás – totális túlzás, ilyeneket szoftverfejlesztésre és grafikus programok éjjel-nappali használatára szokás vásárolni. A szakember szerint ugyanígy nincs értelme a notebookoknál a 2,5 GHz-es négymagos processzornak sem.

“Az ilyen gépek ára magas, tanári meg oktatási feladatokra beszerzésüket nem lehet egyszerűen megindokolni” – tette hozzá a szakember.

Az iPad Air, és a retinás Macbook Pro se elég a gyerekeknek?

Szintén érdekes, hogy a kiírásban szereplő elvárások alapján alig akad a kereskedők kínálatában olyan modell, amely megfelel majd a követelményeknek. A Népszabadság az iPad Air-t hozza fel példának, amely ugyancsak nem felel meg.

De ha a többi Apple terméket nézzük, akkor még megdöbbentőbb a kiírás: a diákoknak nem lesz jó például az új, retinás 13 hüvelykes Macbook Pro sem, ami szintén egy csúcsmodell, és a legolcsóbb verziója is 375 ezer forintba kerül. Ez a gép “csak” kétmagos processzorral megy, ezért nem lesz jó a gyerekeknek.

 

Fotók: Europress

“Ha uniós a pénz, szórjuk el gyorsan, feleslegesen és lehetőleg a szakszerűségnek még a látszatát is mellőzve” – értékelték a Népszabadságnak a tendert a szakemberek.

A gond egyébként nem is elsősorban az, hogy ennyire erős gépet vesznek a gyerekeknek. Sokkal inkább az, hogy feleenynyire erős gépek is tökéletesek lennének, és így nemcsak 20 ezer gépet szerezhetnének be, hanem akár 40 ezret, nem 20, hanem 40 ezer gyereknek. Az Educatio Nonprofit Kft. egyelőre nem reagált a felmerülő kérdéseire.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik