Belföld

Birtokvédelmet kértek a megszállási emlékműre

Kedden is elfoglalták a tüntetők a megszállási emlékmű építési területét, annak ellenére, hogy előző nap birtokvédelmet kért a kivitelező, így akár a rendőrség is megvédhetné az objektumot – írja a Népszava.

Éjszaka újra felállították a munkások a Szabadság téren a kordont a tervezett emlékmű munkaterületén, viszont a hajnalban kiérkező demonstrálók is – mintegy harmincan – újra elfoglalták helyüket a szobornál – nem bontottak, egyszerűen bementek a területre. A Népszava szerint két rendőr ugyan egy pillanatra útjukat állta, végül hagyták, hogy erőszakmentesen elfoglalják a helyüket, ahogy pénteken és hétfő hajnalban is tették.


Fotó: MTI: Marjai János

Bár ez az akció már többször is megismétlődött, fontos változást jelenthet, hogy hétfőn a józsefvárosi jegyző határozatával birtokvédelmet biztosított a kivitelező cégnek, vagyis a munkások akár rendőri segédlettel is folytathatják a vitatott emlékmű építését. A kivitelező cégnek elege lett ugyanis a polgári engedetlenségi akcióból, ami miatt péntek óta nem tudja befejezni az emlékmű építését.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik