Belföld

Százmilliók tűntek el egy PM-es képviselőtől

A politikus vagyonnyilatkozatából eltűnt gyakorlatilag minden vagyona. Azt mondja, a gyerekeinek adta.

Sipos Péter 2010-ben még az LMP színeiben került be a XII. kerületi önkormányzatba, majd a pártból kiválva csatlakozott a PM-et megalapító „szakadárokhoz”. Tavaly januárban beadott vagyonnyilatkozata szerint még több százmillió forint értékű ingatlana, befektetési jegye, követelése volt, ám az idei bevallásában ezeknek csak a hűlt helye maradt – szúrta ki az Index.

Az idén januárban beadott vagyonnyilatkozatában az autóján és a cégein kívül lényegében minden eltűnt. Pedig 2013-ban még a nagy értékű ingatlanokon kívül 51,8 millió forint megtakarítása és több mint 40 millió forintnyi befektetési jegye volt.

A politikus az Indexnek azt mondta, mindent a három gyermekére íratott, még a pénzvagyonát is nekik adta. Egyébként a vagyonbevallás egy „lüke rendszer”, így az ilyen típusú vagyontranszfer nem nyomon követhető. És hogy miért adott mindent a gyerekeinek és miért nem például a feleségének? Mert állítása szerint ő már öreg, és az átírás mellett szólt az is, hogy most illetékmentesen meg lehetett tenni.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik