Belföld

L. Simon öccse kiteregeti a családi szennyest

Simon Gábor azt állítja, fivére kiforgatta az örökségből. Eljárást is indított a testvére ellen, már túl vannak az első tárgyaláson.

L. Simon László az Országgyűlés Kulturális- és Sajtóbizottságának az elnöke, valamint a budai Várkert Bazár és a fertődi Esterházy-kastély felújításáért felelős kormánybiztos. Az Átlátszó most arról ír, hogy L. Simon László kiforgatta fivérét a családi örökségből, ezért az agárdi családi birtokból az őt megillető részt peres úton próbálja visszaszerezni.

Simon Gábor állítja, a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium (KIM) korábbi államtitkára, Gál András Levente ügyvédi irodája segített L. Simonnak abban, hogy egyedüli tulajdonosa lehessen a már említett birtoknak.

L. Simon hallgat

Az oknyomozó portálnak Simon azt is elmondta, ő teljesen megbízott a bátyjában az öröklés során, mindent aláírt, amit elé raktak, L. Simon pedig visszaélt ezzel – állítja. A Fidesz politikusának öccse többek között azt sem érti, hogyan szerepelhet az aláírása olyan dokumentumokon, amelyeknek a keletkezésekor ő külföldön tartózkodott, ráadásul azzal az ügyvéddel sem találkozott, aki ellenjegyezte az általa aláírt papírokat.

Az Átlátszó szerette volna megkérdezni L. Simon Lászlót is az ügyben, de ő azt mondta, a családi életével kapcsolatosan nem nyilatkozik. Gál András Levente pedig az ügyvédi titoktartásra hivatkozva utasította el a megkeresést ebben az ügyben.

A portál videóinterjúját ide kattintva lehet megnézni.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik