Belföld

Büntetlenül lehet felmászni a Sándor-palotára

Részben megszüntette az eljárást szerdán a bíróság a Sándor-palotára felmászó Együtt-PM aktivistákkal szemben. A négy személyből kettőt elmarasztaltak, mert nem adták át első felszólításra az oromzatról leszedett lobogókat.

A Budai Központi Kerületi Bíróság a két aktivistára 20-20 ezer forint szabálysértési bírságot szabott ki. A rendőrségi feljelentésben jogszerű intézkedéssel szembeni engedetlenség szerepelt. A tanúként meghallgatott és az intézkedésben résztvevő egyik rendőr szerint azért, mert az első felszólításra nem adták vissza az oromzatról eltávolított lobogókat.

A történtek miatt Völgyesi Miklós, a Legfelsőbb Bíróság nyugalmazott tanácselnöke is feljelentést tett. Szerinte felveti a terrorcselekmény elkövetésének gyanúját az, hogy az aktivisták a zászló visszaadását követelés teljesítéséhez kötötték.

A bíróság arra az álláspontra jutott, hogy a garázdaság nem állapítható meg, a nemzeti jelképek megsértését pedig a jelen esetben téves értelmezésnek nevezte a bíró. Hozzátette: ez akkor lett volna megállapítható, ha a jelképeket meggyalázzák, de semmi ilyen nem történt. A bíróság szerint a fiatalok tette semmilyen kirívóan közösségellenes tevékenységet nem takart, és nem volt alkalmas arra, hogy másokban riadalmat vagy megbotránkozást keltsen – írja az MTI.

Bajnai Gordon blogján üdvözölte a döntést: „Győzött az igazság: nem terrorizmus Paks 2 ellen demonstrálni! Gratulálok az aktivistáinknak, szorítottam értük!”

A per előzménye, hogy még február 9-én az Együtt-PM három aktivistája felmászott a Sándor-palota erkélyére és két transzparenst feszített ki. Az egyiken “Döntsön a nép! Népszavazást Paksról!”, a másikon “Miért féltek a népszavazástól?!” felirat volt olvasható. Negyedik társuk a létrát fogta.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik