Belföld

Leadta „nemzeti listáját” a Fidesz

Benke Ágnes
Benke Ágnes

szerkesztő. 2014. 04. 17. 14:30

Leadta közös európai parlamenti (EP-) választási listáját és ezzel együtt az ajánlóíveken összegyűjtött 55 ezer aláírást a Fidesz-KDNP csütörtökön – írja az MTI.

Gulyás Gergely, a nagyobbik kormánypárt országgyűlési képviselője budapesti sajtótájékoztatóján emlékeztetett arra, hogy a törvény 20 ezer aláírást ír elő a lista nyilvántartásba vételéhez, ennél azonban jóval többet, csaknem a háromszorosát gyűjtötték össze.

Gulyás Gergely jelezte azt is, hogy a Fidesz-KDNP “nemzeti listáján” a határon túli, köztük az Európai Unión kívül élő magyar közösségek – így Kárpátalja és a Délvidék – képviselői is helyet kapnak. Őket pénteken mutatják be sajtótájékoztatón – közölte. Azt már korábban bejelentették, hogy Erdélyt Tőkés László, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács elnöke, a diaszpóra magyarságát pedig Schöpflin György képviseli a listán.

Ezeknek a képviselőknek “olyan szimbolikus és gyakorlati szerepük is lehet a következő öt évben, mint amilyen annak idején még Habsburg Ottónak volt, amikor részben magyar EP-képviselőként a magyar érdekeket is képviselte az EP-ben abban az időszakban, amikor mi még az EU-n kívül voltunk” – mondta Gulyás Gergely, aki szerint a “nemzeti lista” üzenete úgy szól: minden magyar felelős minden magyarért, függetlenül attól, hol a világ mely pontján él.

Szavai szerint az EP-választáson az embereknek egyértelmű ítéletet kell mondaniuk arról, elfogadhatónak tartják-e a szocialista képviselők és a korábbi MSZP-tag Bokros Lajos azon elmúlt ötéves munkáját, amely “a magyar nemzeti érdekérvényesítés lehetőségét azzal nehezítette, hogy a belpolitika vitáit valótlan állításokkal feldúsítva külföldre vitte”.

Ezzel valójában nem a kormányt, hanem az országot sikerült lejáratniuk – jegyezte meg. Bár a jelölteket nézve azt látni, hogy az MSZP lecserélte EP-képviselőit, ám “önkritikát nem gyakorolt, és semmi sem valószínűsíti, hogy az eddigi politikáján változtatni fog” – mondta a fideszes országgyűlési képviselő.

A választók májusban megüzenhetik: “a belpolitikai vitákat ők kívánják eldönteni, és ehhez semmilyen internacionalista segítésnyújtást nem kérnek, és nem adnak újabb lehetőséget az MSZP-nek arra, hogy jobb sorsra érdemes portugál kommunistákat strómanként használva marasztalják el Magyarországot” – fogalmazott Gulyás Gergely.

Azzal az MSZP-s kezdeményezéssel kapcsolatban, hogy az EP-hez hasonlóan a magyar Országgyűlésben is nevezzenek el termet Horn Gyula volt miniszterelnökről, a Fidesz politikusa – személyes véleményeként – azt mondta: bár a Horn Gyulát követő szocialista kormányfők teljesítménye miatt az ember joggal érez nosztalgiát az 1994-1998 közötti időszak iránt, ám a néhai miniszterelnök 1990 előtti szerepvállalása és ehhez való viszonya nem teszi indokolttá, hogy termet nevezzenek el róla a Parlamentben.

Csütörtökön az Együtt-PM is leadta EP-listáját, amelyet Bajnai Gordon vezet.

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

Kommentek

Speaker giving a talk on corporate Business Conference. Audience at the conference hall. Business and Entrepreneurship event.
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.