Belföld

A 4-es metrót sem kímélik a graffitisek

Pénteken lesz három hete, hogy átadták az új szakaszt, de már van megálló, amit telefirkáltak. Műszakilag sincs minden rendben.

A Bors végigjárta az új állomásokat, és kiderült: már most nincs rendben a március 28-án átadott 4-es metró. Az újság munkatársai azt tapasztalták, hogy a Keleti pályaudvar bejáratánál az egyik menetjegy-érvényesítő oszlopon „üzemen kívül” tábla van felragasztva, a sín melletti, a szerelvény indulási idejét jelző tabló pedig nem mutatott semmit. Ez utóbbi a másik végállomáson, Kelenföldnél sem működött.

De ezek kisebb műszaki problémák ahhoz képest, hogy a graffitisek már „birtokukba vették” az új metrót. A Bors fotói a szerint a falfirkászok telefirkálták Újbuda Központ megállóját.

Van olyan üres üzlethelyiség, amelyet fehér festékkel fújtak tele, fülkebelsőt fekete graffitivel firkáltak össze, és az egyik lépcsőlejárat feletti kőlapokra is tagelt valaki.

A Facebookon Gál Mihály, a BKV-Figyelő egykori bloggere viszont azt írja: “a valóság az, hogy az Újbuda-központban lévő aluljáró helyiségeinek üvegajtaját firkálták össze. De azt sem most, hanem kb. 5 éve, amikor az aluljáró még teljesen üres volt és beköltöztek a hajléktalanok”.

Csütörtök reggel egyébként lerobbant a 4-es metró: a Szent Gellért tér és a Keleti pályaudvar között egy műszaki hibás vonat okozott fennakadást.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik