Belföld

Lemondott Szekeres Imre

Benke Ágnes
Benke Ágnes

szerkesztő. 2014. 04. 15. 20:45

Szekeres Imre volt honvédelmi miniszter, az MSZP egykori frakcióvezetője, elnökhelyettese 20,21 százalékkal harmadik helyen végzett Jász-Nagykun-Szolnok megye 02. számú egyéni választókerületében április 6-án.

Kedden ezt írta Facebook-oldalán: “Benyújtottam lemondásom az MSZP jászsági szervezetének vezetéséről. Nemcsak azért, mert így illik, hanem azért is, mert felelős vagyok az eredménytelenségért.”

Mint írja, több órás vitában egyértelművé vált, hogy a 800 000 hiányzó szavazat nem magyarázható azzal, “hogy lejtett a pálya és azzal sem, hogy minden eszköz a kezükben volt az internet kivételével”.

Elvesztegették ezt a négy évet

“Leginkább persze azon múlott, hogy ezt a négy évet elvesztegettük. Mesterházy Attila volt az elnök végig, övé a felelősség. Enyém is persze, mert nem tiltakoztam, sőt, szeptembertől visszavonultam a Jászságba, mert láttam, használni nem engednek, ártani nem akartam” – írja Szekeres.

Úgy véli, szervezetlenség, zűrzavar, a válaszok hiánya jellemezte a kampányt. “Legalább egy megjegyezhető neve lett volna a választási szövetségnek, s persze az is, hogy ne januárban jöjjön létre.”

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

Kommentek

Closeup portrait of a beautiful redhead woman using smartphone
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.