Belföld

A rezsicsökkentés győzhette meg a magyarokat

A Fidesz–KDNP győzelme borítékolható volt, ugyanis olyan politikát folytatott, amellyel meg tudta győzni az embereket, nyilatkozta a Kárpáti Igaz Szó-nak Medvigy István, az Ukrajnai Magyar Demokrata Szövetség (UMDSZ) Kárpátalja megyei képviselője. Véleménye szerint ilyen volt például a rezsicsökkentés, aminek a magyar választók körében pozitív volt a fogadtatása. A baloldali ellenzék későn kezdett kampányolni, és az is kapkodóra sikerült.

“A választás megnyerése nem volt kétséges. A győzelem nagysága, különösen az egyéni mandátumok tekintetében, elképesztőnek nevezhető – mondta a politikus – Bízom benne, hogy betartják ígéreteiket, és továbbviszik az arra érdemes dolgokat. Azt viszont csak remélni tudom, hogy rájönnek, az UMDSZ is legitim, a kárpátaljai magyarság által támogatott szervezet, amely majdhogynem ugyanúgy kétharmados többséggel rendelkezik itt, mint a Fidesz-KDNP ott.”

Az Ukrajnai Magyar Demokrata Szövetség, valamint annak tábora is megérdemli az odafigyelést, a megbecsülést, az anyaország támogatását. Enélkül nem teljes a nemzeti egység – írja a kárpátaljai magyar lap. Normális, konstruktív együttműködésre van szükség. Kivált most, hogy a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetségnek is új elnöke van, ez megvalósítható volna – hangsúlyozta Gajdos István UMDSZ-elnök, az ukrán Parlament egyetlen magyar nemzetiségű képviselője .

Kristofori Olga, a Munkácsi Szent István Római Katolikus Líceum igazgatója is a magyar kormánypártok győzelmére számított. Bizakodással tekint a jövőbe az általa vezetett intézmény és a közösség jövője kapcsán is. Előbbiről megjegyezte, az anyaország támogatásának köszönhető, hogy egyáltalán működnek, ugyanis Ukrajna erre nem áldoz pénzt. Reményét fejezte ki, hogy az új kormány továbbra is gondol rájuk. A kárpátaljai magyarság szempontjából pedig azt tartja fontosnak, hogy Magyarország továbbra is kiálljon a közösség mellett, s vállalja fel érdekeinek képviseletét.

Marcsák Zita, a Homoki Általános Iskola igazgatóhelyettese a mögöttünk lévő választás kapcsán megjegyezte: ahhoz, hogy a magyar kormány ebben a ciklusban is komoly döntéseket hozhasson, szükséges a kétharmados többség megléte. Meglátása szerint ezzel a felhatalmazással folytathatják, amit elkezdtek – zárja a magyarországi választásokat összegző cikkét a Kárpáti Igaz Szó.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik