Belföld

Nem állítják ki Orbán hátizsákját

A Szent Tatyó raktárban marad. Talán majd egyszer. Viszont megtapogathattuk és le is fotózhattuk, végül kinyílt Orbán bicskája. Riport a múzeum backstage-éből.

„Te vagy a tizenharmadik, aki ma itt jár. Nénik hívnak felháborodva, hogy ezt hogy képzeljük. Én nem tudom, mi ez a felhajtás. Követni sem bírom a témát. Most szóltak, hogy már vers is van.” Gál Vilmos tanácstalanul néz maga elé, miközben mutatja az utat a raktárba. Ő csak – a Nemzeti Múzeum főmuzeológusaként hivatalból – kért egy relikviát a Miniszterelnökségtől, erre megkapta Orbán Viktor rojtosra nyúzott hátizsákját. Na bumm.

Csütörtökön robbant a tatyógate: a miniszterelnök nyolcéves, focivébés zsákja a Magyar Nemzeti Múzeumba került. Abba a múzeumba, ahonnan az ő kormánya kezdeményezésére vitték el a koronát – le is ütötték a magas labdát a mémgyárosok éppúgy, mint a média nem lakáj része. Lássuk be, túl könnyű elképzelni, hogy hamarosan a Szent Hátizsák lesz a múzeum központi motívuma, amelyhez képest értelmeződik majd az elmúlt ezervalahány év. Elmentünk hát és megkönnyebbülten vettük tudomásul, hogy szó sincs erről. Nagyon úgy tűnik viszont, hogy muzeológiailag az Orbán-kormány fő szimbóluma eddig ez a szerencsétlen hátizsák.


Ez is Orbántól jött

A sztori röviden a következő: a múzeum állandó kiállításának legfiatalabb tárgya jelenleg ’91-es, azaz itt eddig tart a történelem. Folyamatosan be kell tárazniuk azonban, hiszen hamarosan hozzá kell nyúlni Antall utolsó éveihez, Horn Gyulához, Medgyessyhez, Gyurcsányhoz – és egyszer majd a Nemzeti Együttműködés Rendszeréhez is. A muzeológusok tehát időről időre kérnek személyes, de azért jelképes tárgyakat fontos emberektől, legyen az közjogi méltóság vagy harcos ellenzéki. Jöhet eseményhez – EU-szerződést aláíró toll, ajándéktárgy egy szuperhatalom vezetőjétől -, vagy személyhez – szemüveg, mappa és igen: hátizsák – kapcsolódó relikvia. Az intézmény még csak nem is konkrét dolgot kér, rábízza az illetőre, vagy hivatalára, hogy mit ad. Orbán ezt adta, és tudják, mit? Eddig ő volt a legkreatívabb.


Klasszikus tollkészlet + sztk-szemüveg = Mádl Ferenc

A tatyó jelenleg egy félreeső raktárban, egy szakadt papírzacskóban várja, hogy felfedezze az utókor. Semmi vitrin, semmi hermetikusan lezárt széf, kézbe is foghattam, meg is tapogathattam. (Semmi extra.) A múzeum kapott még egy katonai kést, ezt adta Orbán az Afganisztánba küldött katonáinknak, illetve egy díszdoboznyi afgán pénzérmét – ezt kapta ő tőlük, amikor visszajöttek. „Tessék, ez a szemüveg Mádl Ferencé, ezen kívül még tollat kaptunk tőle” – mutogat a főmuzeológus. Általában leköszönés után keresik a politikusokat, Orbán ebben kivétel. Schmitt viszont kezdhet gondolkodni – ő hamarosan sorra kerül -, Horn Gyula pedig kimaradt, tőle posztumusz kell beszerezni valamit.


Megfejtés a cikkben

„Gyurcsány a Bushtól kapott ajándéktálját adta, meg a lisszaboni EU-csúcson használt tollát, de Medgyessytől is uniós tollat kaptunk.” A mezőnyből messze kiemelkedik Antall József pizsamája (ebben adta a híres kórházi interjút), „csak az a textilosztályon van, oda most nem jutunk be”. Kreatív volt még Sólyom László, ő hűséges gravírozott mappáját adta. „Keresték még rajtunk Demszky kabátját, ezt nem is értettük, aztán kiderült: a tojással megdobált ruhadarabról van szó, ami a Budapesti Történeti Múzeumba került.”


Gál Vilmos

Az ilyesminek Gál szerint igenis van helye egy múzeumban. „Az ilyen tárgyak vagy az esemény, vagy a személy miatt szimbolikusak. Orbán ragaszkodott a hátizsákhoz, ráadásul focis is, ugye, annak meg van némi köze a miniszterelnökhöz.” De elég a mellébeszélésből, jöjjön a nagy kérdés:

Mikor láthatjuk majd Orbán Viktor focis hátizsákját?

Nem láthatjuk. Vagyis majd egyszer, ha feldolgozzák 2014-et, de ez nem mostanában lesz. „’19-ben biztosan kezdünk valamit a rendszerváltás utáni időszakkal, de ez még odébb van és nem biztos, hogy belefér a hátizsák” – magyarázza Gál Vilmos. Szóval majd meglátjuk, vagyis meglátja a következő muzeológusgeneráció. „Oké, hogy a múlttal meg a jelennel foglalkozunk, de a jövőnek dolgozunk.”

Ajánlott videó

Olvasói sztorik