Belföld

Két város egy képen, Ulmban

A vásárhelyi Diákok Őszi Tárlatának díjnyertes alkotásiaból nyílt kiállítás Németországban.

Hódmezővásárhelyi általános és középiskolások munkáiból rendeztek kiállítás a németországi Ulmban. A 2013-as Diákok Őszi Tárlatának képei látogattak a Duna-parti városba. A Két város egy képen tematikáját követő rajzok, festmények és kollázsok Ulm és Hódmezővásárhely húsz esztendős kapcsolata előtt tisztelegve a két település nevezetességeit, legszebb helyeit voltak hivatottak megörökíteni.

Forrás: Hódmezővásárhely Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatal

A tárlat megnyitóján – városvezetők és a Németh László iskola testvérgimnáziumának tanárai, diákjai mellett – részt vett Árva László, a Hódtói Gimnázium igazgatója, Zoltai Attila festőművész, rajztanár, valamint a városban vendégeskedő vásárhelyi cserediákok is.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik