Belföld

Botka: már nem elég a kisebbik rossznak lenni

Farkas György
Farkas György

újságíró, hírfőnök. 2014. 04. 11. 11:19

Botka László szerint a pártnak van négy éve építkezni, de ehhez nagyon gyorsan le kell vonni a választások tanulságait, mert csak akkor tudnak nyerni, csak akkor lesznek sikeresek, ha szembe tudnak nézni a saját hibáikkal is. Az MSZP képviselője a párt hétvégi választmányi ülése előtt az Egyenes Beszédben elismerte, nem volt elég a választók többsége bizalmának elnyeréséhez az, amit felmutattak.

„Működött a centrális erőtér, a potenciális választók egynegyede elég volt a kétharmados győzelemhez. Korábban, ha egy ellenzéki párt túl nagy hibát nem követett el, akkor le tudta váltani a kormányzópártot. Ma már nem elég a kisebbik rossznak lenni” – vélekedett.

Botka szerint közösen próbálják kitalálni, miként lehet átalakítani a pártstruktúrát, és reméli, ezen a hétvégén kiderül, merre kell elindulniuk, mert minden választás a jövőről szól és a választók most nem bennük látták a holnapot. Meg kell fogalmazni az új politikai üzeneteket, mert két választás előtt állunk – figyelmeztetett.

Ősszel tisztújítás is lesz a pártban. Azonban nemcsak személyi kérdésekről, hanem egy politikai irányvonalról van szó, amelyhez a szereplőket kell választani. A párt vezetőinek esetleges lemondásával kapcsolatban azt mondta a választmány elnöke, hogy most különleges helyzet van, mert választások jönnek és a mandátum az önkormányzati választásokig szól. Az önkormányzati választások előtt semmi sincs kőbe vésve, Budapesten is értékelni kell a választási eredményeket, összefogás azonban mindenképpen lesz – mondta.

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

Mentőkhöz menekült az elkószált 14 éves kutya

Kommentek

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.