Belföld

Azbeszttől rettegnek Lőrincin

Attól tartanak Lőrinci lakói, hogy a mára lebontott cementgyár évtizedek óta mérgezheti a környéket.

A hazai átlagot meghaladó  a korai halálozási arány Heves megyében, Lőrinciben – írja a Népszava. A férfiak között ráadásul a rosszindulatú daganatok és az emésztőrendszeri betegségek, mindkét nem esetében pedig a keringési rendszer betegségei igen gyakoriak.

A település északi, selypi részén lévő, ma már lebontott cementgyár évtizedek óta mérgezheti a környéket, a gyár lebontását követően pedig még több mérgező por kerülhetett a levegőbe.

Víg Zoltán, Lőrinci polgármestere elmondta, hogy egy 2004-es hatástanulmány szerint a volt cementgyár területén 60-80 tonna azbeszt található az építési törmelékkel összekeveredve. A polgármester hozzátette, hogy magát a bontást is szakszerűtlenül végezték el. Az ezért felelős Selyp Invest Kft. szerint viszont hiteles szakmai kimutatás készült arról, a területen nincs mérgező anyag, az ott található bontási hulladék nem veszélyezteti a település lakosait.

A polgármester szerint az emberek félnek, mert nem tudják, mi lehet a levegőben, ráadásul a szakhatóságok álarcokkal és védőruhákkal felszerelkezett emberei is többekben rémületet keltettek: “komoly védőfelszereléssel merészkedtek csak oda, ahol mi a mindennapi életünket éljük”.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik