Belföld

Csak Kelenföldig mennek a vonatok

Vasárnaptól május 27-éig a Kerepesi úton átívelő "Százlábú híd" felújítása miatt mintegy harmadával csökken a Keleti pályaudvar kapacitása, ezért a vonatok egy részét más fővárosi pályaudvarokra, illetve vasútállomásokra irányítják

Az eddigi modern vonatok helyett hagyományos szerelvények járnak másfél hónapig a Keleti pályaudvarra, mivel ezek, nagyobb tömegük miatt, képesek átgördülni azon a 200 méteren, amelyen áramtalanítják a felsővezetéket a híd alatt – mondta el Ughy Kálmán, a vasúti társaság technológiai tervezési vezetője.

Az utasokat szórólapokon tájékoztatják az új menetrendről, az új érkezési és indulási helyszíneket pedig úgy választották meg, hogy a változások a lehető legkisebb kellemetlenséggel járjanak. Ezért az átirányított vonatokat metróval lehet elérni a Déli és a Kelenföldi pályaudvaron, valamint Kőbánya-Kispesten.

Kormányos László elmondta az MTI-nek hogy, a székesfehérvári vonatok többsége pedig csak Kelenföldig közlekedik.

Azonban a MÁV-START honlapján ezt az információt találtuk:

  • A Budapest–Székesfehérvár vonalon, a Déli pályaudvarról 8 óra után induló és érkező tárnoki elővárosi vonatok csak Kelenföldig járnak és onnan is indulnak.

Somodi László, a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) közlekedésszervezési és fejlesztési vezérigazgató-helyettese arról beszélt a tájékoztatón, hogy a “Százlábú híd” két önálló hídból áll. Az északi kétsávos hídon a 2-es metró megépítéséig a gödöllői HÉV járt be a Keleti pályaudvarig. Ezt a hídrészt nem csak felújítják, hanem három sávosra szélesítik. Emellett egy közös gyalogos és kerékpáros átkelőt is kap. A háromsávos déli pálya mellé pedig önálló kerékpárút épül. Mindkét hídpálya hosszabb lesz, így több vágány fér alájuk a mostanihoz képest.

A beruházás nettó 4 milliárd forintba kerül, és másfél év alatt valósul meg – tette hozzá a vezérigazgató-helyettes.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik