Belföld

Lemond a Mazsihisz vezetője

Lemond posztjáról Zoltai Gusztáv, a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetségének ügyvezető igazgatója.

Felajánlotta lemondását Zoltai Gusztáv, a Mazsihisz ügyevezetője a szervezet mai szűkkörű tárgyalása végén – értesült az atv.hu, amely szerint az információt két, a Mazsihisz-hez közel álló forrás is megerősítette.

Heisler András, a Mazsihisz elnöke szerint a döntés szoros összefüggésben van a német megszállás áldozatainak a budapesti Szabadság térre tervezett emlékművével. Mint hozzátette, Zoltai Gusztáv azzal indokolt, hogy nem akarja folytatni közéleti munkáját, mert mentálisan rendkívül megterheli.

A Mazsihisz elnöke szerint Zoltai Gusztáv lemondása nagyon erős jelzés. Mint mondta, Zoltai 79 éves, holokauszttúlélő, érthető az érzékenysége az emlékmű ügyében.

Heisler András elmondta: a Mazsihisz értetlenül áll a Szabadság térre tervezett emlékmű építése előtt, szerintük azt nem szabadna felállítani. Nem a miniszterelnök ígérete szerint zajlanak az események – jegyezte meg, utalva arra, hogy Orbán Viktor februárban azt javasolta a Mazsihisznek, hogy húsvét után folytassák a konzultációt.

A Mazsihisz elnöke elmondta, civil ellenállással és a nemzetközi közvélemény “felhasználásával” megpróbálják megakadályozni vagy megnehezíteni az emlékmű felállítását. Arra a kérdésre, hogy mi történik, ha mégis megépül az emlékmű, azt válaszolta, hogy “kikerüljük a Szabadság teret, nem tudunk mást csinálni, és várjuk azt a pillanatot, amikor a (…) szoborparkba fogják szállítani”.

Heisler András arra is kitért, hogy vasárnap vezetőségi ülést tartanak, ott döntenek, megkeresik-e a kormányt. Egyúttal jelezte: a miniszterelnök februári levele óta nem folytattak érdemi egyeztetést a kabinettel.

Az MTI szerda este Zoltai Gusztávot többszöri próbálkozás után sem tudta elérni. Zoltai a nol.hu-nak megerősítette, hogy lemondott, de a döntés okáról nem kívánt nyilatkozni. A most lemondott ügyvezető igazgató 1991 óta töltötte be a tisztséget.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik