Belföld

Fodor Gáborék nem indulnak az EP-választáson

Ezt Fodor Gábor, az MLP ügyvivő testületének ülése után jelentett be.

A pártelnök döntésük politikai okának nevezte, hogy bár többször is felkérte a baloldali összefogás pártjait, hogy tartsák meg és ha kell szélesítsék ki az EP-választásokra a korábbi együttműködést, erre nemet mondtak. Tiszteletben tartják, hogy volt partnereik önállóan akarnak indulni, de nem tartják jónak a döntést, mert fennáll a veszély, hogy a Jobbik lesz a második legerősebb párt az európai parlamenti választásokon – közölte.

Emellett technikai érvnek nevezte, hogy nincs pénzük a választási részvételre – írja az MTI.

Nem fogadják el a DK ajánlatát

Az is kiderült, hogy az MLP hivatalosan szerdán kapott felkérést a Demokratikus Koalíciótól (DK) arra, hogy Fodor Gábor csatlakozzon a frakciójukhoz, de a Liberálisok ügyvivő testülete az ajánlatot nem tartja elfogadhatónak.

Fodor Gábor pártelnök úgy fogalmazott: ha szorosan együttműködnének egy parlamenti képviselőcsoporttal, azt jelentené, hogy nem tudnák kellő erővel megjeleníteni az önálló liberális pártot és az önálló liberális gondolatot. Arra is kitért, hogy együttműködés az Együtt-PM-mel eleve nem is szerepelt az MLP elképzelései között.

Hangsúlyozta, hogy amit a DK-ról mondott, az arra az esetre is érvényes, ha a szocialistáktól kapna felkérést. Hozzátette: a csatlakozás ügyben a Liberálisok senkit nem kerestek meg.

Egyúttal arról is beszélt, hogy tervei szerint független képviselőként dolgozik majd a parlamentben.

Nem is kérték fel?

Ellentmondásra bukkantunk Fodor Gábor és a DK között, nem tudjuk, hol az igazság, de ezt láttuk az MTI-ben:

A Magyar Liberális Pártot (MLP) vezető Fodor Gábort a Demokratikus Koalíció (DK) semmiféle formában nem kérte fel, hogy csatlakozzon a frakciójukhoz – közölte a DK szóvivője szerdán az MTI-vel.

Gréczy Zsolt azt mondta, hogy Gyurcsány Ferenc, a DK elnöke és Fodor Gábor találkoztak egymással, de azon a beszélgetésen semmiféle felkérés nem hangzott el.

A szóvivő hozzátette: Gyurcsány Ferenc ezekben a napokban találkozott vagy találkozik a baloldali összefogáshoz tartozó pártok vezetőivel, hogy értékeljék a választási eredményt.

Fodor Gábor ezt megelőzően azt közölte az MTI-vel, hogy Magyar Liberális Párt hivatalosan szerdán kapott felkérést a Demokratikus Koalíciótól arra, hogy Fodor Gábor csatlakozzon a frakciójukhoz, de a Liberálisok ügyvivő testülete az ajánlatot nem tartja elfogadhatónak.

A politikus úgy fogalmazott: ha szorosan együttműködnének egy parlamenti képviselőcsoporttal, az azt jelentené, hogy nem tudnák kellő erővel megjeleníteni az önálló liberális pártot és az önálló liberális gondolatot.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik