Belföld

Elkészítik Magyarország közútbiztonsági térképét

Uniós projekt keretében elkészítik Magyarország fő közlekedési útjainak közlekedésbiztonsági térképét, amelyet a Közlekedéstudományi Intézet (KTI) május végéig állít össze az elmúlt hónapokban készített mérés alapján.

Magyarországon 3 ezer kilométer utat vizsgálnak meg, és baleseti kockázat szempontjából rendszerbe sorolják az egyes útszakaszokat.

A projekt eddigi eredményeit bemutató szerdai budapesti sajtótájékoztatón Schmidt Szabolcs, az Európai Bizottság közlekedésbiztonsági csoportjának vezetője azt mondta, a legfontosabb feladat az unióban a közúti biztonság növelése, a 2010-es szint felére kell csökkenteni hat éven belül a közúti balesetben elhunytak számát, ebben nyújt segítséget a mostani projekt.

Berta Tamás, a KTI vezetője Schváb Zoltán közlekedésért felelős helyettes államtitkár levelét felolvasva azt mondta, a magyar közúti biztonság 2006 óta folyamatosan javul, mivel csökken a közúti balesetekben elhunytak száma. Kissé emelkedett azonban az elmúlt időszakban a személyi sérüléssel járó balesetek és a megsérült személyek száma, ezért új módszerekre van szükség, ebben nemzetközi összefogásra is szükség van.

Kérdésre válaszolva Berta Tamás elmondta, egységes módszertan szerint vizsgálják a hálózatot, így összehasonlíthatóak lesznek az adatok az unió többi tagállamával. Az eddigi eredmények azt mutatják, hogy nincsenek az országban “halálutak”, hanem csak bizonyos útszakaszok, amelyek veszélyesebbek.

Az eredmények értékelése után a projekt résztvevői javaslatokat tesznek a helyzet javítására, ezek jellemzően kis költségvetésű forgalomtechnikai beavatkozások lesznek.

Schmidt Szabolcs az MTI kérdésére közölte: az uniónak több projektje is foglalkozik a járművezetők magatartásának megváltoztatásával, mivel a balesetek 80 százalékában ez szerepet játszik.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik