Belföld

Választás 2014: “Mindenki csináljon egyéni túlélési terveket”

Farkas György
Farkas György

újságíró, hírfőnök. 2014. 04. 08. 11:11

Korábban a témában:

“Nem volt érvényes üzenet a választáson, ez még várat magára” – mondta a politológus az ATV Egyenes Beszéd című műsorában. Kéri László arról beszélt, hogy korábban már a közvélemény-kutatásokból is kiderült, hogy többen akartak kormányváltást, mint ahányan a baloldalra szavaznának. Most is így volt, mégis a Fidesz jött ki győztesen a helyzetből. Sokan figyelmeztettek arra is, hogy, a választási rendszer átalakítása a Fidesznek kedvez – “de igazi ellenállás ez ügyben sem volt.”

A Fideszt ebben a választási rendszerben nem lehet megverni, csak ha a fanyalgók is elmennek voksolni. “Az ellenzéknek most nem volt látható arculata sem. A belső vitákra is rengeteg időt fecséreltek el, amely a nyilvánosságot nem érdekli és nem is fogja érdekelni. Ez vezetett együttesen a baloldal vereségéhez” – magyarázta.

“Két és fél millió ember sose megy el szavazni, de ha a lakosság érezte volna a tétet, akkor még egy millió embert még meg lehetett volna szólítani” – tette hozzá. Kéri László szerint a közös lista sem volt jó ötlet, ez a konstrukció nem tudta megragadni a több mint kétmilliós baloldali tábort. Szerinte “a választási stratégia sem volt sikeres, Mesterházyval az MSZP nem lesz versenyképes. A Fidesz elvesztett csaknem 700 ezer szavazója a Jobbikhoz pártolt, amely országos párttá vált, ezen a többi pártnak is el kellene gondolkodni.” A jövőről szólva Kéri László nem számít orbáni konszolidációra.

“Amit még lehet, mindent megváltoztatnak, a saját szájuk íze szerint a következő két évben. A külpolitikai elszigetelődés is folytatódni fog. Az unióra pedig Orbánnak csak a nyolcezer milliárd forintos támogatás miatt van szüksége”. Kéri László azt javasolta, hogy “mindenki csináljon egyéni túlélési terveket”, mivel megítélése szerint “a rendszer bejáratásával ugyanis komoly gondok lesznek”. Kéri László úgy vélte, “az önkormányzati választáson csak közös fellépéssel lehet nyerni. Budapest mentalitása, gondolkodása más, előbb jár a modernizációs mintában ezért az üzenetek könnyebben jutottak el, ezért jobbak itt a választási eredmények.” Véleménye szerint Budapest lehet az ellenállás központja.

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

Kommentek

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.