Belföld

Nem volt jogsértő a kormányzati portál két Fidesz-nagygyűlésről szóló beszámolója

Nem volt jogsértő a kormányzati portál beszámolója a Fidesz-KDNP jelölőszervezet április 4-ei szegedi és 5-ei debreceni nagygyűléséről a Nemzeti Választási Bizottság (NVB) hétfői határozata szerint.

A testülethez Baja Ferenc szocialista politikus fordult azt kifogásolva, hogy a kormany.hu oldal április 4-én “Minden szavazatra szükség van”, 5-én pedig “Fel, győzelemre!” címmel beszámolót tett közzé a jelölőszervezet szegedi, illetve debreceni gyűléséről.

Arra hívta fel a figyelmet, hogy az írásban idézik Orbán Viktornak a Fidesz elnökeként elmondott beszédét, amelyben a kormányfő a Fidesz-KDNP-re történő szavazásra buzdított. A beadványozó szerint ezzel a Miniszterelnökség a jelölőszervezetek népszerűsítésére alkalmas kampánytevékenységet folytatott, amire szerinte a kormánynak az alaptörvény értelmében nincs lehetősége, hiszen csak tájékoztató tevékenységet folytathatna.

Az NVB-ben vita alakult ki arról, hogy a kormany.hu-n megjelent anyag a megfogalmazásában kampánytevékenységnek vagy tájékoztatásnak minősül. Előbbi álláspont támogatói egyebek mellett azzal érveltek, hogy az állami és önkormányzati szervek nem avatkozhatnak be a választási kampányba, utóbbiak pedig azzal, hogy a portál valójában nem választási gyűlést közvetített, hanem hírként számolt be a rendezvényről.

A testület tagjai végül 12:8 arányban elutasították a kifogást.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik